A Bős-Nagymaros dosszié

Sokan kérdezték tőlem, hogyan kerültem kapcsolatba ezzel az üggyel, és egyáltalán hol állok én, s mi is az én véleményem. A Bős-Nagymaros-történet főszereplőinek többségét elég régóta ismerem. Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterrel csak ebben az évben ismerkedhettem meg, de a környezetvédelemmel korábban kapcsolatba kerültem. Nyilván sokan emlékeznek még a mosonmagyaróvári „szemét'-ügyre. 1986 őszén a 168 óra című rádióműsorban közreadtuk azt a riportot, amelyből kiderült, hogy a Mosonmagyaróvári Flexum Kommunális Vállalat Grazból ipari hulladékot, szemetet hoz be az országba, egy Mosonmagyaróvár melletti szeméttelep depójába, amely mindössze 1,2 km távolságban van a városi vízmű kútjaitól. Tarnói Gizella kolléganőmmel elkészítettük a SZORÍTÓ-t, amelyben az importőr vállalat és a tanács vezetői vitáztak a környezetvédőkkel. A kész műsort, amely részletesen feltárta nemcsak a „szemét'-ügyet, de felhívta a figyelmet a jogi szabályozás hiányosságaira, s jónéhány joghézagra is, nem engedték „leadni", azaz levették a műsorról. Ennek az volt az oka, hogy az ügyben illetékes miniszterelnök-helyetteshez, Maróthy Lászlóhoz futárkocsival vitték el a stúdióban készített magnófelvételt, és ő - esetleg az ő nevében egy alacsonyabb szintű hivatalnok - határozatlan időre megtiltotta az anyag sugárzását. Ezután teltek múltak a hónapok, és már-már úgy tűnt, hogy a hallgatók soha nem ismerhetik meg az ügy részleteit, amikor megtudtuk, hogy Mosonmagyaróváron az ideiglenes tiltás után ismét szervezik a grazi hulladék importját. A Mozgó Világ közölte a SZORÍTÓ szövegét, és ezek után már csak a fegyelmivel és a bírósági eljárással való fenyegetést kellett túlélni, és a Kossuth rádióban - csúcsidőben - sugározták a SZORÍTÓ-t. Mindez pedig 1986 júliusában történt. Alig fél évvel később az „időzített bomba" mégis felrobbant; a mosonmagyaróvári négy ivóvízkútból kettőt azonnal le kellett zárni „ismeretlen eredetű" kénhidrogén szennyezés miatt, és rendkívüli intézkedések eredményeként azonnal megindult az új vízmű tervezése körülbelül 300 millió ft várható költségkihatással, miközben a „jó" osztrák üzlet hozott vagy 40 millió forintot. A történet folytatása is érdekes: 1987 végén a törvénytelen szemét-importot bonyolító cég vezetője magas állami kitüntetést kapott.

1988 tavaszán, amikor újabb és újabb árhullám vonult le a Dunán, már az Országos Vízügyi Hivatal jogutódjaként az alig néhány hónapos múltra visszatekintő Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium volt illetékes. A Jó reggelt! című műsor szerkesztőjeként egyik nap én voltam az ügyeletes a rádióban, amikor a Duna az éjjeli órákban tetőzött Budapestnél. Órákat töltöttem telefonálással, de hiába, a minisztérium egyetlen munkatársa sem vállalta, hogy az árhullám tetőzése kapcsán nyilatkozzon a gátak állapotáról, a védekezés módszereiről, egyáltalán a helyzetről. Munkatársam az áradó Duna partjáról URH-rádión keresztül tájékoztatta a hallgatókat az árvízhelyzetről, a részben elöntött Római-part elhagyott üdülőinek állapotáról — csak a szakemberek nem szólaltak meg. El is mondtam a műsor végén, hogy az új minisztérium sajnos, nem hajlandó együttműködni a rádióval. Legfeljebb három nap telt el, amikor egy reggel a lakásomon csöngött a telefon, Maróthy László hívott, és a következőket mondta: „Nézze, én a frissen létrehozott, éppen csak hogy alakulófélben lévő minisztériumnak az élén állok, gondolhatja, hogy nem örültem annak, ami történt, és főleg annak, hogy ország-világ előtt rossz színben tüntette fel a cégemet. Az ügyet kivizsgáltattam, és arra jutottam, hogy elégtelen az információs rendszerünk működése, munkatársaink sem elég készségesek. Ugyanakkor Ön sem volt elég liberális, figyelmen kívül hagyta, hogy késő éjszaka hívta fel azokat a fáradt vízügyi szakembereket, akik éppen az időpont és a nagy terhelés miatt nem vállalkoztak az interjúra. Én felhívtam a maga főnökét, a rádió elnökét, hogy mindezeket elmondjam, de nem akartam, hogy az a látszata legyen a dolognak, mintha Önt följelenteném, ezért gondoltam, hogy személyesen közlöm: nem teljesen értek egyet azzal, ahogy a minisztériumot minősítette."