A Neutron - akció

1

Tölgyfákkal benőtt lankás hegyoldal.

Hajnal.

A nap még csak a fák lombját világítja meg. Zöld tenger. Az alacsonyabbik dombról látni lehet a folyót. Ilyenkor halvány párák ülik meg a nyugodt víztükröt, köd foszladozik a parti nádasban. Néha-néha egy-egy kis hullám csobban, örökké nedves, mohos kő csúszik a vízbe. Apró rákok menekülnek, pontnyi fekete rovarok mentik egynapos életüket.

A fák közé még nem hatol be a napsugár. Sötét függönyök; az éjszaka itt felejtett utóvédjei, halálraítélt árnyékfoltok a bokrok között. Tavalyi makkok hevernek barnára száradt, merev falevelek között. Ha itt lopakodna valaki, messzire hallatszanék minden lépése.

Élednek a madarak. Szeptember közepén már hűvösek az éjszakák. Vékony ágakon hintáztak a színes tollcsomók, fejüket olykor szárnyuk alá dugva, remegve: érezték, hogy minden perc az utolsó is lehet. A sötétség: ellenség volt, kígyószagú rémület. Most a kelő nap megszokottá teszi világukat. Énekel­nek, csirregnek, csivitelnek. Már röpködnek is.

Kósza szél szalad le a dombról. Megzörgeti a bokrokat, lustán mozdulnak a lombok. A tisztásokon combig érő fű is nő, itt nem kaszálja le senki. Állatok vágtak belé csak-maguk-ismerte éjjeli csapásokat. Bogarak felfedezetlen világrésze ez, millió gyökér és fűszál soha be nem járható birodalma.

A sűrűben tüskésdrótkerítések. Testmeleget, mozgást, füstöt érzékelő és jelző riasztóberendezések. Infravörös fény­ben dolgozó kamerák. Sugárzásjelzők.

Betonfal a következő: négy méter magas. Itt-ott, tenyérnyi résekben, törhetetlen üveg alatt különféle műszerek. Valahol áram hajt apró gépet; a zaj elvész az erdő neszei között. A va­kondok odalent is betonfalra akadnak, másfelé fúrják hát alagútjaikat.

A betonfal mögött széles árok és újabb kerítés. Feliratok több nyelven. Feketén csillan a felfestett koponya, üres-fehér szemgödrökkel. ÉLETVESZÉLY!

A betonépületek a fák alatt rejtőznek. Tükörsima, de keskeny betonút kanyarog köztük; fentről nem látni, ügyeltek rá, hogy elfedjék a lombok. Néhol ismeretlen rendeltetésű jelek, fehér nyilak az aszfalton, számok. Táblákon: TILOS A BELÉPÉS! Újabb tüskésdrótok, kis fémdobozokban rejtőző ellenőrző műszerek. Elágazik az út, domb alá szalad. Földbe nyíló fém­ajtók. BOMBATAROLÓ. Mindent fű borít, takar, rejt. TILOS A DOHÁNYZÁS! Fenn a dombon, zöld műanyagkupola alatt az eget kémleli egy műszer, valahol a föld mélyén millió fel-felizzó fénypont képpé áll össze, gépek kattognak. Néha megrakott autó húz el valamelyik úton. Zárt fémtartályokban, ponyvák alatt, ártatlan külsejű ládákban - valami. Megtévesztő felira­tok. Bizalmatlanság. CSAK AZ ŐRJÁRATNAK! Keskeny be­tonösvény kanyarog, mindig a fák alatt.

Néha az erdő egyik-másik pontján - tisztásokon - váratlanul felemelkedik a föld, kerek betonüregekből csúcsos fémtestek bukkannak elő. A próbák sohasem tartanak néhány percnél tovább. Mindig csak próbák.

A nap emelkedik. Öt óra múlt. Harmat csillan a fűszálakon: rubinvörös, kék, zöld, sárga gömbök mezeje. A madarak teljes hangerőre váltanak, megélénkülnek a bokrok. A félhomály visszavonul. Szellő kel a folyó felől. Csizmák dobbannak az egyik úton ütemesen. Egy-kettő, egy-kettő.

Napfényben fürdik a táj. A távolban kékké szürkülnek a hegyek, a folyóról lassan felszakad a pára. Zizegnek a falevelek. Csillog a harmat.

A békés hajnalba a riadócsengő éles, vijjogó hangja tép bele. Az erdő másik végéről magas hangú sziréna válaszol.

A madarak rémült hangzavarral rebbennek föl. A zaj elvisel­hetetlen; egyszerre mozgásba jön az egész erdő.

Riadó!