A lázadás hangjai

ebook

Szerző: John Scalzi

Kiadó neve: Agave

Méret: 2,1 MB

Kiadás éve: 2014

Állomány formátum: epub, mobi

epub ISBN: 978-615-5442-95-7

mobi/prc ISBN: 978-615-5468-06-3

Ára: 2380 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz

Ismertető:

John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél. A Föld lakói már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség szándékosan eltitkolta előlük az univerzum veszélyeit. Generációk óta védelmezik az anyabolygót különféle idegen fajokkal szemben, ám nem puszta hazafiasságból: mindennél jobban szükségük van a katonai utánpótlásra, amivel egyedül a Föld láthatja el őket. A “Perry-incidens” után azonban nincsenek többé titkok, ráadásul új fajok jelentek meg és alkottak egységet - kifejezetten a Gyarmati Szövetség ellen. Tagjaik közt szeretnék látni a Földet is, amelynek vezetői elárulva érzik magukat, és már nem tudják, hogy kiben bízhatnak. De választaniuk kell. Eközben a Gyarmati Szövetség működése is veszélybe kerül. Haderejük bevetése helyett ezúttal diplomáciai cselekkel és politikai fondorlatokkal akarják a javukra fordítani ezt az ördögi játszmát, amelynek a tétje most már az egész emberiség jövője. Bevetik tehát a B csapatot Harry Wilson hadnaggyal az élen. Azt a csapatot, amelyik talán a harctéren nem a legjobb választás, de a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekre mindig váratlan és kiszámíthatatlan megoldásokat találnak. Az ő küldetéseikről szól A lázadás hangjai. John Scalzi először digitálisan, epizódok formájában publikálta a kötetben szereplő történeteket 2013. januárja és áprilisa között, majd a kirobbanó sikernek köszönhetően nem kellett sokáig várni a könyv formájú megjelenésre sem. Elképesztő epizódjaival, felejthetetlen szereplőivel és emlékezetes párbeszédeivel A lázadás hangjai a Vének háborúja-sorozat legszínesebb, legváltozatosabb darabja.

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Hasonló termékek

Copyright © 2009 - 2018 Adamo Books Kft.

OTP Bank - Általános ügyféltájékoztató
Mielőtt távozna

Még nem regisztrált?

Tovább a regisztrációhoz