Az árnyék fiai

Ne haragudj rám, Bebra.
- Miért haragudnék? Mindenkivel előfordulhat ilyesmi.
Még pár szót váltottak, aztán Bebra visszament a laboratóriumba. Olina pedig ott maradt a szobában. A lány maga sem tudta, mi történt vele. Tegnap este mozi után sokáig csókolóztak Portival a kocsiban, aztán megálltak az alnessi erdőben is. A kocsiban levetkőztek, és... Olina most nem akart erre gondolni. Homályosan érezte, valami történt még, de nem tudta, micsoda. Kétségbeesetten próbált visszaemlékezni, ám emlékezetében lyuk volt, fájdalmas hiány. És kora hajnalban felébredt, fájt a feje, valamilyen homályos nyugtalansággal párosult benne mindez. Nem értette a dolgot. Gyenge volt – most még az is erőfeszítésnek tűnt, ha csak a kezét kellett felemelnie. Csak feküdt a hátán, és arra vágyott, senki se szóljon hozzá.
Olina állapota másnapra sem javult. Nem engedte meg, hogy felkapcsolják a lámpát, irtózott a fénytől. Teverdinek vagy Rachelnek még nem szóltak a dologról. Yarr doktor délután ugyan bejött a laborba, de eléggé szórakozott volt, és észre sem vette Olina távollétét. Különben is csak Bebrára vetett ügyet, még rá is mosolygott, mielőtt elment. Porti doktornak a vegyi részlegben volt dolga, már egy hete ott tevékenykedett. Este Bebra kissé nyugtalanul feküdt le, miután hiába próbált segíteni valamit Olinának. A lány csak félszavakkal válaszolt, és azt mondta, nincs szüksége semmire. Bebra később vagy egy óra hosszat hallgatózott, de a szomszéd szobából nem érkezett semmi zaj.
Hajnalban valami neszre ébredt. Félig öntudatlan állapotban is regisztrálta a tudata, hogy valami történt a környezetében. A szobában..? Kinyitotta a szemét. A függöny be volt húzva, és odakint még csak pirkadat lehetett. Sötét volt hát... Egy fehér folt mozdult el a szemközti falnál. Bebra torkába gyűrte a feltoluló kiáltást, valami azt súgta neki, nem lehet veszélyben, hiszen itt van a kastélyban... Az ajtót kulcsra zárta az este...!
A fehér folt közeledett...
Bebra hirtelen felült.
- Olina!
A mozgásáról ismerte fel a lányt. Mert barátnője arca homályban volt, miközben közeledett. Bebra nyugtalansága nem múlott el. Gerince megfeszült, lassan ledobta paplanját... Mi történhetett? Mit akar Olina, és miért nem szól...?
A közelgő fehér árny felől állati morgást hallott. Döbbenten ült, és érezte, hogyan fagy meg ereiben a vér... Olina morog, akár egy kutya? Egy házőrző farkaskutya...? Még egy utolsó pillanatra eszébe villant, hátha csak tréfálkozik Olina, de...
Akkor Olina közelebb ugrott, fény vetült arcára...