Az áruló avar kagán

Ismertető:

A regény írója az utolsó avar kagán sorsán keresztül az Avar Birodalom végső 40 évében történt eseményeket követi egészen 803-ig. Elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy mik lehettek azok a külső és belső, a közvetlen és közvetett okok egy ilyen hatalmas és gazdag birodalom bukásának a középkori Európában, egy olyan korban, amikor egy ország vezetőjének a jó vagy rossz tulajdonságai döntően befolyásolták egy birodalom sorsát. Mennyire volt sorsszerű az avar kaganátus megsemmisülése, ha nem volt rátermett, határozott és keménykezű vezetője? Miért lett semmivé és tűnt el a történelem porondjáról néhány év alatt szinte nyomtalanul egy olyan birodalom, melynek több mint kétszáz éven keresztül sikerült a már lecsengett nagy népvándorlás után, a Kárpát-medencei népcsoportokat erős kézzel összefognia, és egységbe szerveznie anélkül, hogy vallási, nyelvi vagy kulturális egységesítésre törekedett volna, megelégedve egy sztyeppei típusú laza politikai egységgel? Milyen szerepe volt ebben a bukásban a kereszténység Kárpát-medencei terjedésének abban a bizonyos „sötét középkorban”, amelyben a regény cselekménye játszódik? Valóban összetartó ereje volt, amint azt Szent István Magyarországa kapcsán gondoljuk, vagy amilyen pozitív hatással volt a nyugat- és dél-európai kultúrák fejlődésére, annyira pusztító hatása volt a Kárpát-medencei félnomád kultúrkör számára? Frank Károly életét és udvarát, családját, családi körülményeit az író nagyrészt Einhard „Vita Caroli Imperatoris”című életrajzi írása alapján mutatja be. Az avar neveket a történelemből, vagy földrajzi nevekből vette Bécs városának nevéből kiindulva, ami elismerten avar eredetű. A konstantinápolyi, azaz az Új Római udvar leírásában az író Charles Diehl idevonatkozó művéből merített. Az író a szkíta–hun–avar–székely–magyar folytonosság feltételezése mellett a kulturális és nyelvi kapcsolatokról is szól, ahogy ezek a népek más-más nevük ellenére, ha nem is azonos, de rokon nyelven beszélhettek, vallásukban, kultúrájukban sem sokat különböztek egymástól, és tulajdonképpen ugyanazt az etnikumot képviselték mindvégig az ókori és középkori Kárpát-medencében. Nem voltak semmivel se „barbárabbak”, műveletlenebbek, mint ebben a korban a többi európai nép, hanem ahogy ma mondanánk, egyszerűen mások voltak. A Hargita hegység neve a Hérodotosz által a Kr. e. V. században említett szkíta ős nevével, Thargitaoszszal cseng össze, akinek országa a mai Erdély területét is magába foglalta. A regényben a Thargit név viselője a vidék mindenkori ura.