Filozófusok esélyei szépségkirálynő-választásokon

ebook

Szerző: Gausz András

Kiadó neve: Közélet

Oldalszám: 272

Méret: 3,76 MB

Kiadás éve: 2013

Állomány formátum: pdf

pdf ISBN: 978-963-08-2289-3

Ára: 1599 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz Beleolvas

A könyv, mit kezedben tartasz Olvasó, fontos témáról szól. A filozófia dolgairól. Ez pedig, a szerző úgy gondolja, de törd csak a fejed, gondold végig Te is, felettébb fontos ügy! Talán a legfontosabb. Hisz beszédünket, a szavak dolgait, kialakulófélben levő szóhasználatunkat érinti. Vagyis okoskodásainkba, s gondolataink formálódásába szól bele, s érint lényegében mindent, ami csak az ember számára fontos.
A szavak, tudjuk, ezerfélék. És mi mind játékszerei lettünk kimondott s kimondatlan szavaknak. A szóhasználat is ezerféle. Ennek is játékszerei vagyunk. Ezerféle erő rendezi a szóhasználatot, s tereli gondolatainkat. Látszólag közönyös, közömbös, ártatlan erők. A valóságban mások, esetenként igen agresszívak. Az utóbbi száz évben válságok, háborúk, véres, brutális békék formálták szóhasználatunkat. Ma sincs másként: az előbb említett erők jelzik a beállítások és beállások színtereit, ezek körül lelhetőek fel a legfőbb rendezők és szóterelők. S így lettünk aztán játékszerei az előttünk éppen feltárulkozó szóhasználatnak.
Még a filozófia sem kerülhette el a maga sorsát: belőle is játékszer lett. Pedig, ki tudja, járhatott volna más úton is. Kileshette volna példának okául a szavakkal való bánás csínja-bínját, s megpróbálhatott volna direkt módon rálátni a szórendezők üzelmeire, s magukra a szavakra, ezek természetére. Meglehet, botladoztak volna a szórendezők által sok izzadtsággal kimunkált sémák, s talán számos szó, mondataink, gondolataink is más jelentést kaptak volna. De hát nem ez történt. A szóhasználók és szóterelők, mai tiszta világunkban, az egyszerű, világos beszédet szeretik. A filozófia pedig igazodott ehhez a szóhasználathoz.
Korunk a brutális béke korszaka. A válság tán benne a legfőbb rendező. De ne a sokat emlegetett „gazdasági válság”-ra gondolj Olvasó, hiszen ennek nincs se szubsztanciája, se „an-sich-sein”-je: közönséges élősködő ez csupán rászedett emberek, s szélesebb társadalmi összefüggésekbe belelátni képtelen „közgazdászok” agyában. Nem ok ez, csupán okozat. A „gazdasági válság” nem igazi veszély: számítások vannak hátterében. Ezekből valahogyan kikerülhetünk, s ha valóban jók a számítások, még erősödik, stimulálódik is az, aminek éppen pusztulnia kellett volna. Az igazi válság gyökereire nem a „külső gazdaság”-ban lelhetünk. A megtört hitek és erkölcsök, az esztétikai igénytelenség korunk válságának legfőbb okai. Vagyis a filozófia. Itt következett be valamilyen törés; itt ingott meg a hit. Mégpedig akkor, amikor az öntudat „an-und-für-sich-sein”-jének kérdése egyszer csak kezdett érthetetlenné válni. Akkor, amikor a leírható szubsztancia értelmébe vetett hit megszűnt fontos tényezőnek lenni. Ez nem egyszerűen csak válságcsinálók bűne, nem bűnöző bankárok számító csinálmánya. Itt, ebben a válságban, maga az esztétikai, s a filozófiai igénytelenség tombol. Ráadásul csak a háttérből, csendesen, látszólag teljesen ártatlanul. Közben pedig, alig észlelhetően, formálja, alakítgatja a szóbeszédet. No, és az erkölcsöket és hiteket is alakítgatja. Úgy, hogy megtöri őket. A filozófia válságához nagyon komoly érdekek fűződnek. Felállt valamilyen hierarchia, s rászedett filozófusok maguk kezdték el rombolni a filozófiát.

Nagy úr a válság! Belső titkait igazán senki sem érti. Nincs is földi halandó, ki teljesen ki tudna igazodni rajta. De pozíciója ismert: helyzete döntő, s tudja mindenki, dönt is. Esetenként mintha mérlegelné a körülményeket, s csak ezek után dönt. Máskor meg, mintha direkt fittyet hányna minden felhozott érvre, döntése irracionális. De ilyenkor is határozott, ekkor is pálcát tör. Bizonyos szavakat, sejtik róla, szívesen fogad. Másokat meg se hall, jobb ki se mondani előtte őket. Mindegy, hogy van-e értelme a szavaknak! Amiket hallani szeret, azokat meghallja, amiket nem szeret hallani, azok előtt becsukja a kapukat. A válság tehát dönt. Esetenként pénzeket von el, senki sem tudja, milyen okokból. A legtöbbször tán azért, hogy tovább élhessen, s virágozhasson a válság. Máskor, mintha az anyagiakkal semmi gondja se lenne, szórja a pénzt. Talán megint csak azért, hogy tovább élhessen, s virulhasson a válság. És a válság él: ténykedése sikeres. Nagy is ezért a tülekedés körülötte! Jóindulatát, kegyeit keresve sokan, nagyon sokan állják körbe. Vannak, akik virtuóz mozdulatokkal lejtve még táncra is perdülnek előtte. Majd néhányan felbátorodnak, s megkísérlik megszólítani a válságot.
– Kedves Válság! – kezdik halkan, udvariasan – figyelj reánk! Követni akarunk téged. Nem akármilyen koponyák vagyunk, értjük a beszédet, tudjuk, mi kimondható, s mi nem az. A mi beszédünk tiszta. Tudós elmék vagyunk mi valamennyien, tudjuk mi a valóság, s ezért hallgatnak is reánk. Mi meg rád hallgatunk: csak azt mondjuk, amit te is szívesen hallasz. Ha akarod, terelgetjük, ellenőrizzük a szavakat. Ellenőrzésünk alá vonunk minden egyes szót. Úgy, ahogyan te szeretnéd. Ha kell, sorba állítjuk a szóhasználatban bizonytalanokat, a felügyeleteddel még mindig nem számoló, más utakon járó, önállóan gondolkodni merészelő csürhét! Azokat, akik ha kell, még engedelmesen bólogatni se tudnak!
A válság hallgat, újabb körülállók bátorodnak fel. S majd követve az előbbi sémát, ők is megszólalnak.
– Kedves Válság! – kezdik tehát – vegyél bennünket is észre. Mert bizony mi is csak segíteni szeretnénk néked! Ha megengednéd, a sorok rendezésében segédkeznénk. Meglátod, sorba állítjuk mi az összes tudós koponyát! Úgy állnak majd, mint a cövek! Vigyázzban valamennyien! Úgy, kedves Válság, ahogyan te is szeretnéd! Még a filozófusokat is mind-mind sorba állítjuk!
A válság, mintha megkukult volna, továbbra is hallgat. De újabb jelentkezők jönnek, újabb szavak, szókapcsolatok állnak össze értelmes egésszé.
– Kedves Válság – folytatják most ők – mi már ki is alakítottuk azt a bizonyos sort. Aki nem ott áll, ahol mi is állunk, a sor élén (és ezzel jeleznek is a mögöttük állóknak), azok nem is igazi tudományos elmék. Filozófusoknak semmi esetre se hívhatjuk őket! Mi tudjuk, te vagy az egyetlen, akit követnünk kell. Nem is igazi filozófusok azok, akik külön ösvényeket keresve másféle utakon járnak! Mondd, kiket tapossunk a sárba? Mondd, s mi megtesszük! Bennünk, igazi filozófusokban, kedves Válság, nyugodtan megbízhatsz…

Láss tisztán Olvasó! Kötetünket nem a sorbaállási kényszer szülte. A szerző nem akadémiai elvárásoknak akart megfelelni, nem volt célja a kialakult filozófiai hierarchia előtti szalutálás. A szerző csak nézett, majd megpróbálta leírni, amit látott. Ehhez természetesen szavakra volt szüksége. Nem szép szavakat keresett, láss itt is tisztán Olvasó, írásunk nem szépirodalmi munka. A szerzőt egyébként is a stílus hidegen hagyja; soha eszébe se jutott, hogy olvasóit valami módon szórakoztatnia kéne. A könyv formáját a benne leírt tartalom szülte.
Miért tehát ez a könyv? Azért, mert a szerző a filozófia ügyét valóban fontosnak tartja. Meglehet persze, hogy a szerző számos tényt rosszul fogott meg. Talán nem úgy nézett, mint ahogyan néznie kellett volna. Ki tudja, talán rosszul is látott. De hát ezt látta. Nem tehet róla, hidd el Olvasó, hogy azt látta, amit éppen látott.



Szeged, 2011-04-11.

A szerző

Ismertető:

Láss tisztán Olvasó! Kötetünket nem a sorbaállási kényszer szülte. A szerző nem akadémiai elvárásoknak akart megfelelni, nem volt célja a kialakult filozófiai hierarchia előtti szalutálás. A szerző csak nézett, majd megpróbálta leírni, amit látott. Ehhez természetesen szavakra volt szüksége. Nem szép szavakat keresett, láss itt is tisztán Olvasó, írásunk nem szépirodalmi munka. A szerzőt egyébként is a stílus hidegen hagyja; soha eszébe se jutott, hogy olvasóit valami módon szórakoztatnia kéne. A könyv formáját a benne leírt tartalom szülte.

Miért tehát ez a könyv? Azért, mert a szerző a filozófia ügyét valóban fontosnak tartja. Meglehet persze, hogy a szerző számos tényt rosszul fogott meg. Talán nem úgy nézett, mint ahogyan néznie kellett volna. Ki tudja, talán rosszul is látott. De hát ezt látta. Nem tehet róla, hidd el Olvasó, hogy azt látta, amit éppen látott.

Figyelem! Megjelent Gausz András "Filozófusok esélyei szépségkirálynő-választásokon" című könyvének 3. bővített kiadása. A könyv nyomtatásban is megjelent, bővített e-könyv változata pedig az Adamobooks.com webáruházból tölthető le.

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Mások ehhez vásárolták
Hasonló termékek

Copyright © 2009 - 2020 Adamo Books Kft.

Mielőtt távozna

Még nem regisztrált?

Tovább a regisztrációhoz