Gránitmezőn

Helmut kiabált. „Kocsiróóóól...! Motorosok - felderíteni az utcákat! Többiek - sorakozóóóó!" Csizmák dobogtak - a templom előtti kövezet legalább háromszáz éves lehetett, furcsán tarka, egyenetlen, kicsi és nagy kövek váltakoztak - Martin pedig Bocconéhoz lépett. Ma is emlékszik arra a négy lépésre, a terepjáró és a templom lépcsője között. Nem vagyunk már sem erős barátok, sem diadalmas hódítók, mint nemrégen... Megszállók vagyunk, akik ráadásul hazafelé menekülnek. Északnyugatra áll most a teherautók orra, a tankok csöve. Közeleg a front és mi visszavonulunk. Mégis, erősek vagyunk, még erősek, és ki tudja, mi lesz később. Még győzhetünk is - ...odament a férfihoz és olaszul szólt hozzá:

- Martin Dregger hadnagy vagyok. Ugye, ez Lavello...?

- Si - felelte a férfi és meglepődött, látszott rajta.

Aztán maga is bemutatkozott, megilletődve ettől az eddig sohasem tapasztalt udvariasságtól - Bruno Boccone, elöljáró.

Martin tudta, az ő helyében tiszttársai most ordítva közölnék a megszeppent férfival kívánságaik végtelen listáját, fenyegetnék a falut, minden lakóját, büntetéseket helyeznének kilátásba. Így tenne Helmut is, ez a rosszabbfajta tiszt-palánta. De Martin nem szerette felemelni a hangját.

- Tizenhat emberem van. Híradósok vagyunk. Néhány hétig itt maradunk a faluban. De lehet, hogy tovább is... Szállás kell minden emberemnek, és részben élelmezés is.

- Si, si - bólogatott szaporán Boccone. Még mindig rémült volt a tekintete. Helmut közelebb jött, de nem tudott olaszul. Martin ugyan nem félt tőle, de az elmúlt hónapokban rájött: nem jó, ha az embernek önmagánál buzgóbb alárendeltje van. Ez a Helmut sokat barátkozott a feketeruhásokkal is... Martin mindazonáltal folytatta, olaszul:

- Remélem, nem lesz semmi baj. Az embereim fegyelmezettek. Kordában tartom őket. Lehet, hogy önök is jól járnak velünk... Amíg itt vagyunk, nem kell tartaniok semmitől.

Remélte, hogy Boccone megérti ebből azt, amit nem mondhatott ki nyíltabban. Soha nem volt jó színész, ennek hiányát most is érezte.

...Aztán Boccone elsietett intézkedni, Helmut pedig felvitette a híradós kocsit a faluszéli dombra. Kisütött a nap, a katonák (eltűrt ingujjal feszítették ki a nagy antenna négy horgonyát. Az egyik rádiós már hívta is a hadosztály központi adóját. Martin is belépett a kocsiba, szűk volt a hely az akkumulátorok között, gumiszag terjengett és izzadtak a fiúk - jelentette rádión, hogy a térképükön G-36-osnak jelzett négyzetben, a Lavello menti dombon parancs szerint felállították a reléadót. A központ nyugtázta az adást és csend lett - ...és csend lett.

Lavellóban voltak.