London kietlen, sötét sikátorai, nem a legmegfelelőbb helyet jelentették egy jól nevelt úrilány számára még nappal sem, nemhogy ilyen késői órán. Pontosan tudta, milyen veszélyes az, amire készül, de nem volt más választása.
Még alig egy évvel ezelőtt sem tudta volna elképzelni, hogy ne kocsival induljon útnak, több szolga kíséretében. Mára azonban mindössze a fájós lábú, idős szakácsnő volt szülei egyetlen alkalmazottja. A többieket már nem tudták fizetni, ezért elbocsájtották. Ő is csak azért maradt, mert képtelen volt a hátralévő életét másképpen leélni, mint a Smith család szolgálatában, még ha koszt és kvártély volt is mindössze, amit a munkájáért kapott. Ő volt Alicia édesanyjának, majd később neki magának is a dajkája. Egész fiatal lány korától kezdve a családdal élt, még Alicia nagyapja vette alkalmazásába. Nem volt hajlandó továbbállni, pedig időközben gazdái annyira elszegényedtek, hogy nekik is alig volt mit enniük.
Alicia hátrakémlelt. Mintha egy árnyékot látott volna elsuhanni. A rosszhírű környéken bármi megeshetett. Rátámadhattak volna rablók vagy akár nőgyalázók is. Ráadásul az emberek suttogtak egy szörnyetegről, egy vámpírról, aki éjjelenként a külvárosban portyázott, mindössze tetemeket hagyva maga után. A szerencsétleneknek az összes vérét kiszívta, egyetlen cseppet sem hagyott bennük.
A lány megszorította az apró ezüstkeresztet a köpenye alatt. Ez talán megvédi a gonosztól – reménykedett. Hogy a rosszindulatú emberek ellen mit tenne, arról fogalma sem volt.
Még két sarok, és elér az orvos házához, akit a dadája ajánlott neki. A jó doktor a szegények orvosa hírében állt, aki nem kért pénzt a szolgálataiért. Aliciáék nem tudtak volna fizetni, viszont beteg édesanyjának sürgősen segítségre volt szüksége, különben hamarosan a papot hívhatják hozzá.
Az egyik kapualjban mocorgott valaki vagy valami. Talán egy koldus vagy egy kóbor kutya – töprengett. A szemét le sem vette az árnyékról, miközben elhaladt mellette. Éppen ezért észre sem vette az előtte álló alakot, egészen addig, míg bele nem ütközött.
– Bocsánat – mormolta automatikusan, és megpróbálta kikerülni. A tekintetét nem merte ráemelni, csak az idegen csizmás lábát nézte.
– Hová, hová? – kérdezte a borízű hang, és a lány orrát olyan bűz csapta meg, amilyet még soha azelőtt nem érzett.
Nem válaszolt. El akart surranni a férfi mellett, de az egyetlen oldal-lépéssel megakadályozta.
Alicia megrémült. Amitől félt, az most bekövetkezett. Itt, ebben a sikátorban leli halálát, mert egy fityinget sem tud felajánlani a rablónak, az életéért cserébe. Vagy talán még a halálnál is rosszabb történik vele.
– Engedjen utamra, kérem! – fogta könyörgőre a dolgot. – Beteg édesanyámhoz kell orvost hívnom.
– Hallod ezt, pajtás? – harsogta az előtte tornyosuló férfi. – A kicsike útja sietős. Végezzünk hát vele gyorsan.
Alicia ijedten pillantott hátra. A kapualjban mocorgó árnyék most felegyenesedett, és egy utálatos kinézetű ember alakját öltötte magára, aki egyre közeledett a lányhoz. Az arca láthatatlan volt az utcát borító sötétségben, de Alicia esküdni mert volna rá, hogy félelmetes.
Halkan imádkozni kezdett, miközben a keresztet szorongatta továbbra is, mindössze Istentől remélve segítséget. Két rossz szándékú férfivel nem bírhat meg. Neki most itt vége van.
Abban reménykedett csak, hogy a szülei soha nem fogják megtudni, mi történt vele. Ha az édesanyja valami csoda folytán túl is élné az éjszakát, a bánat úgyis megölné, és apjának is az ő sanyarú sorsa jelentené az utolsó csapást.
Nem látta, csak sejtette, hogy a két idegen egyre közelebb lép hozzá. Szinte érezte durva érintésüket a testén, bűzös leheletük megtöltötte az orrát. Gyors halálért fohászkodott.
Hirtelen árnyék vetült rá. Azt hitte, támadója tornyosul fölé, de ekkor meghallott egy rettenetes halálhörgést, majd egy döbbent kiáltást a háta mögül. Meglepetten nézett fel. A férfi, aki eddig elállta az útját, eltűnt, mint a kámfor.
– A vámpír – nyögte a másik.
