Pannon regény

ebook

Szerző: Johannes Weidenheim

Kiadó neve: Napkút

ISBN szám: 978-963-263-721-1

Méret: 318 KB

Kiadás éve: 2017

Állomány formátum: epub, pdf

pdf Méret: 400 KB

pdf Oldalszám: 118

Ára: 1300 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz

Ismertető:

Johannes Weidenheim (1918–2002) az egykori magyar, majd jugoszláv Bácska táji németségének kiemelkedő írója. Művei közül, jelen kiadásnak köszönhetően, elsőként és egyedüliként a Pannon regény olvasható magyarul, amely a kisebbségi közösség két világháború közötti életét és második világháborús felbomlását ábrázolja egy tragikus asszonysors rajzán keresztül.

*

A Monarchia, gyászosan szétszakadván, felosztódott különféle új államokra. Az a déli sík, Katharina szűkebb hazája, a szerbeknek jutott. Bizonyosan nem ők, svábok akartak másik országot maguknak, hiszen amit csak láttak, hallottak a szerbekkel, rácokkal kapcsolatban, az mindig is a szegényes, igénytelen létezés képe volt, s azon túl csakis a félt és megvetett „Balkánt” idézte. Mások akaratából mégis belekerültek az új szláv királyságba. Most Belgrádnak fizetik az adót, ugyanazzal a tisztességgel és ugyanúgy esedékesség szerint, mint azelőtt Budapestnek. De a magyarországi emlékezet az, ami szép marad, vagy csak most lesz még szebb, az elszakadással.

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Hasonló termékek

Copyright © 2009 - 2019 Adamo Books Kft.

OTP Bank - Általános ügyféltájékoztató