Szívemből szól

ebook

Szerző: Somogyi László Tibor

Kiadó neve: Publio

Oldalszám: 877

ISBN szám: 978-963-397-446-9

Méret: 485 KB

Kiadás éve: 2015

Állomány formátum: epub, prc

prc Méret: 1,03 MB

Ára: 600 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz

Letölthető demo fájlok: pdf

Ismertető:

Minden ember élete egyedi, kalandokkal teli. Néhányan fásultan, unottan élik meg a hétköznapok körforgásait, míg mások csodaként tekintenek a legapróbb örömre is, melyet az élet számunkra nyújthat. Azt hiszem, én az utóbbiak közé tartozom. Tizennégy éves lehettem, amikor az első versnek szánt alkotás kikerült a kezeim közül. Ez persze közel sem volt tökéletes. Hiányzott belőle a versszakokra tagoltság, a tökéletes ritmus és a többi formai követelmény. Ahogyan teltek az évek, egyre többet és többet írtam. Egy olyan folyamaton mentem keresztül, amely kezdetben szabad verseket, később kötött formájú és rímelésű alkotásokat eredményezett. Személy szerint úgy gondolom, hogy a szépirodalom széles palettáján mindkettő verselési mód megállja a helyét. Az elsőben talán jobban érvényesülnek azok az érzelmek, melyek kiváltják az írást, míg a kötöttebb formájú versekben talán a ritmikusság képes megfogni a Kedves Olvasót. Mindenki maga dönti el, hogy melyik áll legközelebb a szívéhez. Néhol majd észrevehetik, hogy archaizálok. Ez azért van, mert tisztelem őseink magyarságát, és az abba vetett szilárd hitüket. A korábban felsorolt okok miatt a könyv elején találkozhatnak a "szabad" versekkel, melyek az őszinte érzelmek korlátlan megtestesítői, és ahogyan haladnak előre az olvasásban, úgy fognak előrelépni az időben is. A szabályos formalitású és szabályosabb rímelésű verseket fognak találni. Mindenki döntse el, hogy kinek melyik típus áll legközelebb a szívéhez. Verseim nagy része a szerelemről szól, hiszen ez volt az az érzés, amely a kezdetekben először írásra sarkallt. Bízom benne, hogy néhány alkotást, majd szívesen fognak idézni szerelmüknek, családtagjuknak vagy bárki másnak. Azzal, hogy most ezt a könyvet írom, nincs más célom, minthogy örömet csempésszek minden Olvasó napjába. Ha csak egy elvétett mosolyt tudok csalni bárkinek az arcára, akkor már elértem a célomat!

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Hasonló termékek

Copyright © 2009-2023 Adamo Books Kft.