Nem handabandázott, nem igyekezett ósdi mutatványokkal felhívni magára a figyelmet. Hűvös volt és tárgyilagos, de azért érezték, hogy a lelke mélyén szenvedélyek lobognak. A bolygókon a készülékek előtt ülő nézőkre Yarkos nem hatott ennyire. Ők még nem érezték a férfiból áradó sugárzást. Ám abban már biztosak voltak, hogy ma este nem fognak unatkozni.
- Tudom, miért figyeltek rám. Mert unatkoztok. Mert unjátok már a videokristályokat, a tévét, az elektronika egykor elképzelhetetlen, ám mára egyszerűvé szürkült teljesítményeit. Mert unjátok egymást. A munkátokat. Az életet... Gondoljatok erre, és ne ítéljetek el engem.
Hiszen csak azt mondom ki, ami bennetek van. Az utamról is így fogok beszélni. Meglepődtök majd né-
hányszor, pedig amit mesélek, az mindig a valóság határán belül marad. Ahogy benneteket látlak, ugyanúgy beleláttam a Kozmoszba is. Azt hiszitek, ismeritek már a világűrt? Tíznél több galaktikában telepedtek meg az emberek, fénysebességgel mozgó hajókon járunk, naprendszerek százait kutattuk
fel, sokat közülük lakhatóvá tettünk... De ismerjük-e az Univerzumot? Az űrben száguldva nem mindig feküdtem hibernátorokban. Számtalan kis és nagy időegységet töltöttem éberen a képernyők előtt. Eleinte figyeltem a műszereket is - később már csak azokat, amelyek biztonságomat őrizték. Gondolkoztam. Figyeltem. Nem a már ismert rendszerek felé vettem utamat. Ami ismert, ezerszer bejárt, az engem nem érdekel. Világunk ismeretlen határvidékei izgattak. Akinek van ideje gondolkodni, azt elkápráztatja az a sokaság. Minden galaxisban százával terpeszkednek a gömbhalmazok. Minden gömbhalmazban van legalább százezer csillag. A csillagok körül millió bolygó, aszteroida, üstökös, ködfolt, csillagfelhő... A számok értelmüket vesztik.
Az utazó nemcsak azért járja a kozmoszt, hogy részeit közelebbről tanulmányozhassa. Az életet keressük mindig, mindenütt. Akkor is, ha erről senkinek sem beszélünk. Egy idegen csillaghoz vagy bolygóhoz közeledve minden űrhajós azt reméli, megpillantja a Jelet. Tudatába hatol valamiképpen Amazok életjele... Mégis, tízezer megaegység óta járjuk a kozmoszt, és soha, sehol nem találtunk rá az Idegenekre. Talán nincsenek, nem is léteznek?
- A Terráról mesélj! - kiáltotta egy fiatal fiú. A terem csendje felbolydult. Fent hátul fiatalok egy csoportja ütemesen harsogta: „Ter-ra! Ter-ra! Ter-ra!"...
- Csend legyen! - tiltakoztak mások. Az idősebbek, a százötvenen felüliek.
- Talán nem is léteznek? - ismételte Yarkos. Halvány mosoly jelent meg az arcán. Hátradőlt a kényelmes székben, folytatta: - Erre nem tudok felelni. Igazi idegenekkel még én sem találkoztam. De... másféle, hozzánk hasonló idegenekkel összehozott a sors.
A Terráról akartatok hallani. Minden ember lakta galaxis központi memóriaegységei azt állítják, hogy ilyen nevű bolygó nem létezik, hogy sohasem létezett. Tizenkét nagyegységnyi idővel ezelőtt a Kambrio naprendszerben egy tudós közvéleménykutatást rendezett. Ötvenezer embert kérdezett meg, hisznek-e a Terrában. A többség persze azt válaszolta: nem hisz, a Terra mítosz. De mégis el-
gondolkodtatóan nagy volt azoknak a száma, akik hitték, hogy egy ilyen nevű égitest létezett, vagy talán most is létezik. Tudjuk, hogy nincs benne a csillagatlaszokban. Világok százezreit ismerjük már, jól vagy kevésbé jól, de a Terra nincs köztük. Nem járt ott egyetlen űrhajós, egyetlen kutató sem.