A múlt árnyékában

ebook

Szerző: Szekeres Judit

Kiadó neve: Álomgyár

Méret: 3,05 MB

Kiadás éve: 2017

Állomány formátum: epub

epub ISBN: 978-615-5692-52-9

Ára: 1999 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz

Letölthető demo fájlok: epub

Ismertető:

El ​lehet-e temetni örökre a múltat? Vagy talán végig elkísér minket, hogy árnyékot vessen ránk, mikor kisütne felettünk a nap? Szimóna és Márton, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szerelem képes legyőzni minden akadályt, az újrakezdés örömében boldogan vágnak neki a közös jövőjüknek. Azt azonban nem is sejtik, hogy az összes eddigi megpróbáltatás csupán előszele volt annak a tomboló viharnak, amely hamarosan mindent a feje tetejére állít. A történetben olyan új szereplők is feltűnnek, akiknek megjelenése visszafordíthatatlanul megváltoztatja a főhősök életét, és amikor a két fiatal már azt gondolná, hogy végre célba ért, sajnos rá kell jönniük, hogy az igazi kihívások még csak ezután következnek. Szimóna sok éven át titkolt múltja most feltárul, és elérkezik a pillanat, hogy farkasszemet nézzen élete legnagyobb ellenségével, amelyben Márton elszánt hősiességgel segíti őt. Ám az események váratlan fordulatot vesznek, és teljesen új fénybe helyezik a párkapcsolatukat. Vajon Márton valóban az a férfi, akinek Szimóna gondolja? Esetleg van, amit a lány még nem tud a párjáról? Mindez kiderül A múlt árnyékában című könyvből, amely a Meztelen igazság című regény folytatása. Tarts velem, ha te is szereted az izgalmakat.

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Mások ehhez vásárolták
Hasonló termékek

Copyright © 2009-2023 Adamo Books Kft.