Az emigráció leghíresebb magyar muszlimja Horthy István (Sharif), aki jelenleg Indonéziában él.[1] Ő Horthy Miklós unokájaként, és a tragikus balesetben (?) elhunyt Horthy István kormányzóhelyettes árvájaként került 1944-ben Nyugatra. Az estorili gyermekévek után Oxfordban tanult, itt csatlakozott a Szubud mozgalomhoz. A szervezet neve három szanszkrit szóból tevődik össze: Szusila civilizációt, Budi isteni hatalmat, Dharma megnyugvást, belenyugvást jelent. Dogmái nincsenek, tanai nagyon egyszerűek. A szubudisták attól kapják az életerőt, hogy teljesen alárendelik magukat Istennek. A szervezet nem vallás, tagjai keresztények, zsidók, buddhisták vagy muzulmánok egyaránt lehetnek. Tagsági díj nincs, de a szubudista üzletemberektől a profit számottevő részét, úgy 25%-át elvárja a szervezet. Az átutalásokat közvetlenül a mozgalom feje, a bapak kapja. Ennek a csoportnak lett Horthy 1957-ben a tagja, és hamar a bapak, egy bizonyos Muhamad Subuh Sumohadiwidjojo nevű öregember bizalmasává vált. A bapak Indonéziába hívta a tehetséges fizikus-építészmérnököt, aki a bapak cégének vezérigazgatója lett. Nyolc évvel azután, hogy a szubudba belépett, Horthy áttért az iszlám hitre, bár saját bevallása szerint az intézményes vallások sohasem vonzották. Az áttérés motivációjáról Horthy így nyilatkozott: "Hiányzott nekem a vallás fegyelme, a rendszeres élet. És úgy láttam, hogy minden vallás közül éppen az iszlám a legalkalmasabb erre: naponta ötször mosakodni, imádkozni kell, évente egy hónap a ramadán, és higgye el: akkor tartom is a böjtöt..."[2] fontos megemlíteni, hogy Sharif Horthy még Angliában, és nem a muszlim Indonéziában tért át, és nevét, mely arabul "Őrzőt" jelent az önfegyelem szellemisége miatt választotta.
Visszatérvén Magyarországra, 1983-ban egyes magyarországi kormányzati tisztviselők óvatosan felvetették egy Iszlám Centrum létrehozásának ötletét Budapesten, de a projektet felsőbb szinten nagyon hamar elvetették, ideológiai okokra hivatkozva, bár a muszlim országok nagykövetségei élénk érdeklődést tanúsítottak az elvetélt kísérlet iránt. 1987 nyarán egy nemzetközi tábort szerveztek fiatal építészek számára a Rózsadombon, ahol egy brit-iraki építész, Basil Bayati ismét kidolgozta egy Germanus emlékének szánt Iszlám Központ terveit, de a későbbiekben nem történt semmi érdemleges; bár augusztusban komoly tárgyalások zajlottak a Szaúd-Arábia által szponzorált Muszlim Világliga és az Állami Egyházügyi Hivatal közt. A magyar fél azonban arcátlanul magas összeget követelt a beleegyezéséért cserébe. Nem kétséges, hogy a magyar vezetés nem szándékozott komolyan venni a szaúdi célokat.[3]
Ezeknek a tárgyalásoknak a leginkább érdekelt résztvevője dr. Mihálffy Balázs volt, aki a későbbiekben a Magyar Iszlám Közösség sejk-elnökévé, s ez által e könyv egyik "kulcsfigurájává" vált. Mihálffy Balázst építész édesapja és tanítónő édesanyja erős római katolikus neveltetésben részesítették. Az iszlámmal és a Korán nyelvével először a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kollégiumában került kapcsolatba, szudáni szobatársai révén. Később az agrármérnöki tanulmányok mellett vendéghallgatóként az ELTE arab tanszékére is bejárt; "csiszolt arab nyelvtudásának most is Kairótól Rabatig csodálattal adóznak."[4]A növénytermesztői diploma megszerzése után Irak mezőgazdaságából doktorált. 1980-tól két éven át Líbiában képviselte az Agrobert, utána egy évig egy líbiai vállalat adó- és vámszakértője volt ugyanott. Később a kairói Azhar egyetem sejkje megtisztelő figyelmével tüntette ki, s lehetőséget biztosított számára, hogy napi munkája mellett iszlám teológiai képzésben részesüljön. Ekkoriban már a magyar Hidroexport vállalat vízügyi beruházásait készítette elő Egyiptomban. A sejkkel való éjszakába nyúló beszélgetés után pár héttel mondta ki 1985-ben: "nincs más Isten Allahon kívül, és Mohamed az ő prófétája." Ebben a pillanatban fejeződött be muszlimmá fejlődése. A sejk adta neki az Abdulrahmán nevet is, ami magyarul annyit tesz: "a könyörületes szolgája". 1986-ban kezdte meg a hazai iszlám szervezését. Erőfeszítései eredményeként 1988. augusztus 15-i hatállyal a Magyar Iszlám Közösséget, a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. évi XLIII. tc., valamint az iszlám vallás elismeréséről szóló 1916. évi XVII. tc. alapján elismert felekezetté nyilvánította Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Ugyanő hagyta jóvá a Magyar Iszlám Közösség Szervezeti és Működési Szabályzatát is.
[1] Új Tükör 1985. 24. június 16. 18-19. old.
[2] Új Tükör 19. old.
[3] Lederer György: Islam in Hungary In.: Central Asian Survey Vol. 11. No. 1. 1992. 17. old.
[4] HVG 1991. július 13. 95. old.
