Barátnők

ebook

Szerző: Soltész Béla sr

Kiadó neve: Publio

Oldalszám: 512

ISBN szám: 978-963-381-289-1

Méret: 0,99 MB

Kiadás éve: 2013

Állomány formátum: epub, prc

prc Méret: 3,38 MB

Ára: 990 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz

Letölthető demo fájlok: pdf

Ismertető:

A lány leszállt a gödöllői hévről. Célirányosan, határozott léptekkel, tömött hátizsákja miatt testtartását kissé előre döntve haladt. Megtépázott gondolatait próbálta egy nyugodtabb mederbe terelni. Szükségét érezte, hogy legalább a hét végére kikapcsolódhasson. Átvágott a zsúfolt aluljárón és a másik oldalon két erőszakos, reklámokat osztogató ember között felsietett a lépcsőn. Korábban indult. Tudta, csakis így tud magának megfelelő helyet biztosítani a többnyire zsúfolt vonaton. Még az ajtó záródása előtt sikerült beugrania az épp kiinduló metró utolsó kocsijába. Leült a bejárati kapaszkodókorlát melletti kedvenc helyére. Innen mindkét irányban könnyedén figyelhette a többi utast. Szeretett nézelődni. Ahogy végigpásztázott a még majdnem üres kocsin, tekintete a vele szemköz-ti ülésre tévedt, ahol egy könyv feküdt. Gyorsan átült, és a kezébe vette.
Barátnők
Soltész Béla sr
Sem az íróról, sem a könyvről nem hallott még. Azt gondolta, valaki elveszthette, vagy netán szándékkal hagyta ott az ülésen. Itt-ott bele lapozott… egy résznél hosszasan elidőzött.
A szerelvény a Délihez ért.
A lány sokra értékelte, ha egy könyvnek figyelemfelkeltő címe van. Tudta, a jól sikerült cím olyan, mint a vízjel, átüt az egész cselek-ményen.
Beállt a pályaudvar egyik pénztárához. Míg haladt a sor, ismét lapoz-gatott a könyvben. Érdekesnek találta. A könyv elején a szerző egy órát kér tőle. Tehát ennyit elegendőnek gondol, hogy érdeklődését felkeltse?
Lassan elfogytak előtte az emberek. Retúrt kért. A jegyet a táskájába tette. Az indulásig maradt még fél órája.
Barátja már egy hete Földváron volt. Alig várta a találkozást. S milyen a telepátia… megcsörrent a telefonja.
– Igen… most vettem meg a jegyemet… ha nem késik, még tizenkettő előtt… édes vagy… nem leszek éhes… inkább hozz egy szelet pizzát… én is…, pusz-pusz…
Végigsétált az épp akkor betolató gyorsvonat vágánya mellett és az egyik üres kocsi aránylag tiszta fülkéjében, a tó felőli oldalra, az ablak mellé ült. Menetirányban szeretett utazni. Imádta, ha az ablakon betóduló levegő a haját borzolja.
Maga mellé tette a hátizsákját. Hátradőlt… elmerengett: Petya két szabadnapot vett ki, ami azt jelentette, hogy ismét kettesben tölthetik az éjszakát. Két hete nem találkoztak, nagyon hiányzott neki a barátja. Legutóbbi találkozásukhoz képest most végre szerencséjük van… most múlt el.
Közben szállingóztak az utasok, a kupé kezdett megtelni. Egy magas fiatal srác a folyosón már majdnem túlhaladt az utasfülkén, amikor rátekintett. Visszalépett. Azonnal mellé ült. És rögtön fűzni kezdte…
       – Segíthetek…? 

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Hasonló termékek

Copyright © 2009-2023 Adamo Books Kft.