Előszó előtti előszó
1
Most megzavarjuk a rendet! Az Előszó megbotlik, hátrébb kerül: már a kezdet, e kötet első oldalai is dolgok közepébe vágnak. Egy Előszó előtti előszó tör előre két beékelődéssel, majd a Bevezetés jön. Kötetünk így tolakodó történetekkel, észhez térítős magyarázatokkal kezdődik. Pontosabban fogalmazva ez történne, ha a Prológus hagyná magát. Csakhogy nem ezt teszi, s így aztán, egy rövid beszélgetés erejéig, a Bevezetés elé, közvetlenül az Előszó előtti előszó mögé furakodik. De nyomul a Bevezetés története, és nyomulnak vele a hozzá kapcsolódó észhez térítős okoskodások is. Ennek következtében aztán a Prológust is elhagyja ereje, a diskurzusok is megbotlanak. A beszélgetés végső megszólalásai így aztán a Bevezetés végére kerülnek. Az Előszó csak ezt követően szedi össze magát, így kerül végül, a Bevezetést és a lezáró Prológust követően, valahogyan mégis a kötet elejére. Ezek után azonban már a szokásoknak megfelelően mennek a dolgok: a tudományos kötetek megszokott részei, vagyis könyvek, fejezetek jönnek. Mi perpatvaroknak hívjuk a könyveket, meséknek, igazságosztogatásoknak, magyarázatoknak, beleokoskodásoknak az egyes fejezeteket. Ilyenek lesznek tehát a címszavak, s alattuk spekulálva próbálunk meg eligazodni a szavak, illetve Kant Immánuel dolgaiban. Mert erről szól ez a kötet: a szavakról, és Kant Immánuel dolgairól. No és persze szól sok minden másról is. Ha szándékaink célt érnek, okoskodásainkkal, ki tudja, tán megérinthetünk néhány olvasót. Ha szavaink, mondataink beletalálnak néhány tudományos, filozófiai kérdéseken spekuláló földi halandó fülébe, a fáradtság máris megérte. Ha pedig ártatlan soraink még néhány komoly tudományos elme, néhány tekintélyes filozófus professzor és akadémikus fülét is megkörnyékezik, törekvéseink tán még az ezer sebből vérző „szakmá”-n is segíthetnek valamennyit. Jót tenne ez a honi filozófiának, és jót a honi tudományoknak is. De tán még, ki tudja, akár a honi közéletnek is hasznára lehetne! Még akkor is, ha e kötet kapcsán a tudományos elmék, a filozófus professzorok és akadémikusok részéről kizárólag csak ideges felszisszenések, elutasító álláspontok, vagy egyenesen a lekezelő semmibevevés hangjai szólalnának is meg. Mert hát felszisszenésekkel, ideges hangokkal, lekezelésekkel kezdődik szinte minden fontos kérdezés. Tán még a tudományok is velük kezdődnek! Ha ugyanis kérdések nincsenek, akkor válaszokra sincsen szükség. Nem tesz jót a tudományoknak, ha a válaszok megelőzik a kérdéseket. Ha, mint ez oly gyakran még komoly tudományos konferenciákon is megesik, elhallgatnak a felszisszenések, az ideges hangok s a hiú lekezelések. Ha a lehetséges válaszok eleve beállítják a kérdések hangjait. Mi jön, mi következik ilyenkor? A némaság! Alája állnak be a kérdések. Figyeljük csak a komoly tudományos érvelések hangjait, a tekintélyes tudományos konferenciák megszólalásait! Nemegyszer ez történik. A némaság itt van. Hol a teljes megkukultság formájában, hol a szavak, a gondolatok, a régen kifundált elméletek módszeres ismételgetése révén. Igaz, a némaság is lehet sokatmondó. Akit nem tévesztenek meg az ismétlések semmi-beszédei, és ki tud igazodni a némaságon, annak bizony nagyon is sokatmondó lehet.
