A jelen...

Egy milliméter a tüdejétől, körülbelül kettő centiméter a szívétől. Ennyi hiányzott, hogy ne maradjon ott végleg a rakparti sikátorban. De a csont nem szúrta át a tüdejét, és a golyó sem volt végzetes. Hosszú ideig tartották mesterséges kómában halmozott sérülései miatt, egészen a teljes felépüléséig. Amikor felébredt, senki nem volt körülötte.

Körülnézett és hosszan próbálta legyűrni a mindent beborító kusza tompaságot, ami átjárta.

Egy üres négyszög alakú szobát látott, amiben az ágyán kívül csak egy fura műanyag vécé vagy mosdó volt, nem tudta eldönteni. LED-ek által keltett gyenge fény világított a mennyezetből és a padlóból. A falak rombusz alakú mintázata kidomborodott, vastag borításról árulkodva takarta be őket. Felült és lelógatta a lábát. Korgott a gyomra, de nem érzett éhséget. A lábujjával megérezte a papucsot, ami az ágya mellé volt téve. Belebújt, és lassan felállva, kissé rogyadozva tette meg az első pár lépést. A falhoz ment, és végigsimította a kezét rajta.

- Ez egy gumiszoba - jegyezte meg hangtalanul, de mozgó szájjal.

Odament a szigetelt ajtóhoz, aminek a közepén egy rácsos, homályos ablak volt, és lenyomta a kilincset. Nem nyílt. Kopogtatni kezdett, majd próbált hangosan szólni valakihez, de a hangja nagyon halk volt. A szája, a nyelve ki volt száradva, mintha hetek óta nem beszélt volna. Próbálta megfeszíteni az ajtót, de rögtön feladta, ahogy megszédült. Egy köhögőroham után végleg kimerültnek érezte magát. Visszaült az ágy szélére, aztán hirtelen ötlettől vezérelve félig ledobta magáról a kórházi köpenyt. Megérintette a sebeit. Kitapintotta a golyó behatolásának helyét. A szegcsont melletti heg gyakorlatilag teljesen begyógyult, és az oldalán levő hosszú vágásról tanúskodó forradáson is csak a varrás nyomait érezte. Ahogy erősebben megnyomta a területet, kissé furán bizsergett, de nem fájt. „Mióta lehetek már itt?" - húzta végig kezét a fején, ám teljesen kopasz volt, a kinőtt hajából így nem tudhatta meg pontosan. Megnézte más zónában is, ezt ellenőrizve, de szinte teljesen szőrtelen volt. Ledőlt az ágyra, hanyagul magára húzta a köntöst. Megtámasztotta a fejét a műanyag támlán, és az ajtót figyelte.

Alig öt perc múlva meghallotta a zár kattanását, és kinyílt az ajtó. Egy ápoló volt az, fehér rövid ujjú ingben. Kissé meglepődött rajta... nem orvos volt. Nem köszönt neki. Átnyújtott egy nagy pohár hideg vizet, és letett egy méretes szatyrot az ágy végére. Megvárta, amíg megissza, majd elvette tőle, és szó nélkül el akart menni. David felugrott, és megmarkolta az inge hátát.

- Hol van Lívia? A családom! - mondta most már hangosan.

A férfi hanyagul kitépte magát a kezéből, amitől ő majdnem átesett az ágyon, és kiment az ajtón. Hallotta, ahogy visszazárja azt.

A szatyorban egy sötétkék melegítő és egy számára korábban ismeretlen, zöld színű, tisztán gumiból készült kétrészes ruha volt. Kissé koordinálatlan, erőtlen mozdulatokkal felvette a melegítőt. Visszafeküdt és várt, hogy megint kinyíljon az ajtó.

Körülbelül egy óra múlva már nem bírta tovább. Megint felállt, és néhány ordítás után, hogy nyissák már ki, jó párszor rávágott az ajtóra. Senki nem jött. Egy gyors ötlettől vezérelve egyik kezét a rejtett padlófények felé emelte, amitől szinte rögtön egy vékony elektromos csík szakadt ki az irányukból, de csak egy pillanatra. Aztán a szoba elsötétült, és éles sziréna hangja töltötte be a teret, ami olyan erősen és olyan frekvencián szólalt meg, mintha piszkavassal égették volna a dobhártyáját. Összerogyva fogta be a füleit, de amilyen hirtelen jött a hang, úgy is állt helyre minden a szobában. A fények megint világítottak a mennyezetből és a padlóból, bár zöldre változott a színük. Megmerevedett pupillákkal nézett a távolba, ahogy felállt. Egy kellemes női hang szólalt meg, háromszor ugyanazt elmondva, kissé robotszerű hangon:

- Ez itt tiltott tevékenység, David!

Járkált még egy darabig, idegesen a füleit dörzsölgetve, de nem jött senki, a hangszóró sem szólalt meg újra, ezért visszafeküdt az ágyra. Próbált még magánál lenni, ám a kimerültségtől szinte ájultan aludt el.

Nem tudta, meddig tartott, de amikor felébredt, egy pépes étel és egy üveg tej volt a mellette levő kerekes asztalkán. Megérintette az üveget, a tej hideg volt. Szomorúan nézte az ételt, elképesztően éhes volt, de valahogy mégsem volt étvágya. A zűrzavar, ami a lelkében kavargott teljesen eluralkodott rajta. Összeszorult a szíve, ahogy Líviára gondolt, aztán kilátástalan aggodalom töltötte el, hogy fogva tartják. Azóta, hogy a sziréna elhallgatott és az a hang megszólalt, már tudta, hogy szándékosan tartják itt, és meg is figyelik. Gyanította a robothang megjegyzéséből, hogy miért. Rászánta magát, hogy erőt gyűjtsön, miután az üveg tejet egy húzásra megitta.

Ahogy evett, kezdte egyre jobban érezni magát. Amikor befejezte, már kissé jobb színben látta a világot. Gondolkodva járt körbe a szobában megint.