Az ajtóhoz sem értek, mikor odakintről egy sorozat lövés zúdult az ablakokra, ajtókra. Az asszonyok élesen sikítottak, Parker pedig egy mozdulattal leteperte S.B.-t a földre, és egész testével védte a golyóktól. Csak akkor engedte el, mikor némileg ritkult a golyózápor.
- Gyere utánam, és maradj mögöttem! - adta ki az utasításokat az ügynök, és ez egyszer a lánynak eszébe sem jutott ellenkezni.
Parker a fegyverét maga elé tartva benézett a nappaliba, majd a fal mellett az ablakhoz közeledett. Leadott néhány lövést, de csak azért, hogy időt nyerjen. Hiszen tisztában volt vele, hogy képtelenek védekezni egy célzott és erős támadás ellen. Mégis megtette ami tőle tellett, hiszen ez volt a dolga. Így, amint az ablakhoz ért, óvatosan a redőny zsinórjáért nyúlt és egyetlen mozdulattal leengedte. A redőny hatalmas zörgéssel engedett, és teljesen megadva magát leszakadt. Parker tudta, hogy így legalább ezen az ablakon át nem válnak könnyű célponttá.
Ahogy S.B. követte az ügynököt a falhoz tapadva, pillantása az üresnek tetsző helységet pásztázta. Sem az anyját, sem Janet nem látta sehol sem. Ám Sarah egyik félpár papucsa ott hevert a foteltól távolabb. Nyilván elhagyta, mikor bemenekült valamelyik fedezék mögé. De vajon hová? Hiszen a nappaliban nem sok olyan hely van, ahová el lehet bújni a golyózápor elől. Rossz érzése támadt, ezért még beljebb lépett, és abban a pillanatban látta meg az édesanyját, aki ott feküdt a fotel mögött, teljesen élettelenül, vérbe fagyva. S.B. szemét elöntötték a könnyek, és sikítva oda akart rohanni hozzá, de Parker még időben elkapta a karját és visszarántotta a falhoz.
- Az ég szerelmére! - szólt rá a kelleténél talán kicsit hangosabban. - Ha most odamész, te is meghalsz! Azzal nem segítesz senkinek, ha megöleted magad.
A lány kétségbeesetten, fájdalommal telve zokogott, mégis bólintott, hogy jelezze, megértett mindent. Kavargott a feje, de tisztában volt azzal is, hogy Davidnek igaza van. Nem akart meghalni.
***
Nem is olyan sokára Tacher szólalt meg a fülében. - Megvan és közeledik. Ne csináljon semmit!
S.B. eldünnyögött egy „persze"-t, és kissé kihajolva, feltűnés nélkül figyelte a közeledő, csuklyás alakot. Nem akart tenni semmit, ahogy azt a főnöke parancsolta, mégis el volt mindenre szánva, hiszen ez egy éles bevetés volt, aminek épp a főszerepét játszotta.
A csuklyás nesztelenül a bébihordozóhoz lépett, és már készült kivenni a babát, mikor észrevette, hogy az csak egy játék. - Mi a franc ez? - kérdezte értetlenkedve, majd készült, hogy sietve távozik, mikor S.B. a másik oldalról elé állt, és szó nélkül, ököllel a képébe vágott.
Bár a férfi megrendült, mégsem eléggé, mert a következő pillanatban már meg is ragadta a bevásárlókocsit, és erőteljesen a lánynak lökte. A kocsi fogantyújának a sarka élesen nekiütődött S.B. ölének, amitől a lány fájdalmasan összegörnyedt. De nem hagyta el magát, hiszen nem engedhette, hogy a bűnös meglógjon. Ezért nem törődve a hasa alatt hasogató fájdalommal, a csuklyás után rohant.
- Álljon meg! Tegye fel a kezét! - kiabálták Tacher emberei, amint odaérve körbevették a tettest, mire a csuklyás megállt, és tétován körbenézett.
S.B. nem nagyon figyelt már rá, mert úgy gondolta, ezt már úgyis elintézik nélküle. Inkább az öle alatti sérülés foglalkoztatta. Talán ezért történhetett meg, hogy a következő pillanatban, a csuklyás a háta mögé ugrott, és elkapva a nyakát, egy kést szegezett a torkának.
- Eressze el! Adja meg magát! Innen nincs hová menekülnie! - ordították a rendőrök, de S.B csak Tacher dühös tekintetét látta. Bizonyítani akart, mert tudta, ha ismét áldozattá válik, még egy rossz pontot szerez a férfinél. Ezért egyik karjával megragadta a támadója kést szorongató kezét, hogy minék távolabb feszítse a nyakától, míg a másik karjával vett egy hatalmas lendületet, és a könyökével a férfi bordái közé ütött. A lányt tartó szorítás engedett, és S.B. ezt használva ki, kicsúszott a férfi karjai közül, majd megfordulva, hasba rúgta a tettest.
Amint a csuklyás a földre került, rendőrök vették körül, és megbilincselve elvezették. S.B. úgy érezte, hogy elégedett lehet, mert a feladatát elvégezte. Még talán némi büszkeséget is érzett, mikor Tacher visszafojtott, dühös, haragos tekintetével találta szembe magát.
