BUKTA
1.
A templom melletti közkútnál délelőtt mindig nagy a forgalom. Vénasszonyok beszélgetését fújja az érkező felé a szél.
- Hallotta Kókányné, mit beszélnek? - fordult a feketére cserzett arcbőrű, hajlott hátú, inas, piszkafa termetű fejkendős asszonyhoz a kövér, bibircsókos, májfoltos, korabeli asszony. Közben állandóan nyáladzó, lila ajkait köténye sarkába törölgette.
- Mit Mariskám, mit?- Kérdezi kíváncsian a másik asszony.
- Hát, a Kisséket, hogy mi történt velük!
-Mondja már, na, hagy hallom!- biztatta Mariskát a zanzafejű, piszkafa termetű, Kókányné, miközben jobb fülét kiszabadítva a barhetkendő süketítő rabságából Mariska nénihez hajolt vele.
- Képzelje a drágalátos kislányuk mibe keveredett?- a Bukta?
- Az, hát, ki más lenne!
- Mondja már az istenért, mi történt! - biztatta Kókányné, olthatatlan kíváncsiságra gerjedve.- Mariska, fokozván az izgalmakat, sejtelmesen figyelmeztetette a dolog nagy horderejére Kókánynét.- Kapaszkodjék meg Kókányné abban a vederben, mert olyant hall most, de olyant! - mondta szemeit forgatva.
- Jaj! Csak nem?
- De, igen, az Emma. Képzelje, megszült... hajnalban!
- juj! - sikkantotta el magát Kókányné a hír hallatán. - meséljen, gyorsan, mi van még!- Hát nem elég ez: megszült az Emma! - dejszen nem látszott azon semmi! Hát ugyan kitől? Csak tán, valakitől, nem?
- Ami igaz, az igaz: a tulajdon anyja sem látott azon az égvilágon semmit, de semmit! Olyan volt az, mint a véres hurka! De, mintha az utóbbi időben, lett volna valami furcsa rajta, ahogy így visszagondolok, mintha? - jobban gömbölyödött volna, ezt akarta mondani ugye Mariskám, nekem is feltűnt! Még gondoltam is egyszer, hogy megkérdem a Kissnét, de aztán mégsem. Minek avatkozzon az ember más dolgába, Nemigaz?
- Tudja Kókányné, szomszédok vagyunk a Kissékkel, átjárunk egymáshoz. A Lajosom is elkártyázgatott olykor az öreggel. Iszogattak is együtt.- Szűmária uramisten! Hányta magára a keresztet Kókányné, csak nem hogy maga még látta is a kicsit?
- Hát azt nem, nem voltam otthon, csak a Lajosom, na az ment által. Vagy az asszony hívta volna át? Nem is tudom ebben a nagy fennforgásban. Elég az hozzá, hogy lélek szakadva futott át az Ella, a Kissné, hogy Aszongya, gyűjjék mán Lajos, baj van a lánnyal! Szó, ami szó, rohan át a Lajos, mint az eszelős, azonmód ahogy vót, gatyában, csak egy kalapot tett a fejére, a tisztesség kedvéért.
- Jó reggelt asszonyok!- lépett hozzájuk, szemébe húzott kalappal a fején, csutorával odvas fogai közt az öregember.
- Egye meg, ha jó!- köpködték felé a szavakat az asszonyok mérgükben, hogy megzavarta őket a pletykálkodásban. - Mi az, az érdekes, hagy hallok belőle én is valamit? Lépett közelebb hozzájuk. Az asszonyok rendületlenül folytatták tovább az esemény kivesézését.
- Szóval, átrohant az én Lajosom, és igencsak a földbe gyökerezett a lába neki.- Szent egek! Isten az égben!- hányta magára tekintetét az ég felé fordítva Kókányné a kereszteket.
- Hát a leány, az Emmuska, ott fetreng csurom vérben,a földön egy rongyszőnyegen,a piszokban. Merő egy vérben úszott minden, még a plafon is véres volt! Nem szégyen, de olyan egy ideg jött rá az én Lajosomra a látványtól, hogy hasmenést kapott és rohant hátra a budira, könnyíteni magán.- juj!- visított izgatottan Kókányné. Félrehúzott odvas szájából kéjesen bukkant elő két épen maradt tépőfoga.- szóval kirohant- kérdezett rá az izgalomtól félájultan.
- Ki, az, ki bizony, hátra a budira! Ráguggolt a pottyantóra, azt a deszka peremén meglátta a cipődobozt...
- És, mi lett aztán, mondja mán, ne húzza, mint a rétestésztát, mert mingyán megesz a fene a kíváncsiságtól bennünket!- sürgette Mariskát Áron bácsi is. Mariska hatásszünetet tartva vészesen körbehordozta tekintetét a jelenlevőkön, és ott folytatta a mesét, ahol abbahagyta.- Leveszi a cipődoboz tetejét, és meglátja benne, a vértől maszatos csecsemőt!
- Szűzanyám!- hörgi kifordult szemekkel, és ájultan zuhan Áron bácsi karjaiba Kókányné. Úgy állnak ott szoborrá merevedve, mint Szodoma vénjei. Az odaérkező zöldséges kofa szájtátva hallgatja a folytatást.- Lajosom felkapja a véres, maszatos dobozt, benne a csecsemővel és azonmód, ahogy vót, letolt gatyában, összeszart inakkal rohan be a házba, leteszi a dobozt a kredencre és rohan át a körzeti orvosi rendelőbe. - nahát, ekkora elvetültséget!- hányják magukra a keresztet a jelenlevők.
Áron bácsi így szónokol.- Most megláthatjátok hova vezet az istentelenség! Mit fog szólni ehhez az atya? Biztosan kiprédikálja őket vasárnap - hányják magukra az asszonyok a keresztet. Megveri őket az isten, meglássátok! Budiban a gyerek! Eszméletlen!- Élt még a csöppség? - Kérdezett rá Áron bácsi, mire a Mariska így felelt:- nem, Áron bácsi: megfojtották!
- De minek tették ki éppen a budiba?
- Minek, na ugyan minek? Kitették, hogy később majd elsinkeljék! Huncutok ezek! Azt nem értem mért nem dobták be egyenesen a budiba? Minek kellett cipődobozba rakni, ha úgyis el akarták sinkelni?- morfondírozott az egyetlen férfiember közöttük.
- Akárhogy is történt, a Lajosom bele fingott nekik a nulláslisztbe! Fellármázta a falut, jönnek a nyomozók, aztán nem lesz kecmec: vallani kell nekik! Majd azok ki verik belőlük az igazságot!- nyalta végig lila ajkait Kókányné izgatottan. Agyon kellene ütni az ilyeneket, lecsapni, mint a taxiórát!- tódította a zöldséges kofa. Vagy belefojtani őket a budiba!- kontrázott Áron bácsi. Kókányné is megszólalt- akárhogy is vesszük, nagy ganéság a biztos!
- Nem is tudom elképzelni, hogy az öreg keze ne lenne benne a dologba. Mert, akkor ki áshatta ki azt a gödröt ott a kertben, amibe majdnem bele esett Lajosom a nagy rohanásban? - Nem is lehet az, hogy a családfő ne tudna éppen a dologról!- tódította izgatottan a zöldséges kofa. Kókányné eszelősen sipítozta- Nincs helyük a temetőben, le kellene rombolni a kriptájukat!- zetorral kéne elhúzatni- igazította ki Áron bácsi.
- Halljátok, még jó, hogy nem fogták rá a Lajosomra, hiszen az ő kezében volt a doboz. Ő vitte be a házba!- az elveteműttek!- tódította Áron bácsi.- Letagadnák ezek a napot is az égből Mariskám!- kontrázott Kókányné is. Amíg meg nem jött a körzeti orvos úgy tettek mintha nem értenék, hogy került oda a dobozban a gyerek? De itt most már nem volt kec-mec. A körzeti orvos csak ránézett az Emmára, megnyomkodta a melyit, azt mán gyütt is belőle a tej belőle, csakúgy spriccelt!
- Még szerencse a szerencsétlenségben Mariskám, hogy a Lajosod úgy járt!- áradozott Dikóné, a zöldséges.- Mert ha nem jön rá a hasmars, talán sose derült volna ki ez a disznóság? Elásták volna, vagy tudomisén...?De istennek hála megvan a kis tetem! A gyilkos meg majd megbűnhődik érte! - sokat értek vele, hogy megtanáták, ha még élne szegényke...- merengett el Kókányné elérzékenyülve és barchet kendőjének sarkával törölgette nyálával összekeveredő lecsurgó könnyeit. Áron bácsi rezignáltan legyintett, sercintett egyet sárga agyarai közül és így zárta le az ügyet.
- Az a lényeg, hogy megvan a bűnjel, így aztán biztosan nem úszhatják meg. Mariskát csak piszkálhatta a dolog, mert elkezdett morfondírozni.- Irma néném, olyan gondolatom jött, hogy, ha az Ella nem kezd el vérezni, akkor amilyen elveteműttek, még ráfogták volna a Lajosomra.- Mit, hogy ő szülte, he?- meresztett nagy szemeket Áron bácsi.- ez lenne a világ legnagyobb csodája! - Kókányné elkezdte hányni magára a keresztet s így szónokolt - látjátok-e, hogy mégiscsak van isten? Nem engedte, hogy megússzák, elsinkófálják a gyereket! Maga is így gondolja Áron bátyó? Maga írástudó, bakter vót! Mondjon valami okosat! - a biztos, hogy amit műveltek, az istennek nem tetsző dolog - jegyezte meg, miközben fekete agyaraival úgy ráharapott a csutorára, hogy csakúgy reccsent.
- Asszonyok, jó lenne megtudnunk, hogy mit szól ehhez a tisztelendő úr?
- Igazad van Irénkém, menjünk a tisztelendő úrhoz!
- Várjanak, megyek magukkal én is, úgyis arrafelé van dógom!- rikkantotta az öreg és kacsázó léptekkel megindult az asszonyok után a paphoz, a templomba. Az asszonyok hátraszóltak neki.- Jöjjék csak Áron bácsi, legalább férfiember is lesz közöttünk, nagyobb a súlya a szónak!
