Ted észrevette, hogy Helena figyeli, de szándékosan úgy tett, mintha nem venne észre semmit belőle. Szeretett volna minél hidegebben viselkedni a lánnyal. Érezze ő is ugyanazt, amit ő, akkor ott a kertben. Vallja be, mennyire szereti. Amikor végzett a kipakolással, Helenára nézett, nekilátott a tanításnak. Egész idő alatt nagyon kimért volt, úgy viselkedett, ahogy egy főtanácsosnak kellett. Helena már jól tudta, a terve tökéletesen sikerült. Ted már csak a trónörököst látja benne, semmi többet. De azzal nyugtatta magát, így a legjobb. Igyekezett csak arra a sok mindenre figyelni, amit a férfi mondott. Sose gondolta, hogy az ország lakói ennyi szabály között élnek. Szinte megjegyezhetetlennek tűnt az a sok törvény, paragrafus és cikkely. Mindig valahogy úgy képzelte, kint úgy élnek az emberek, ahogy szeretnének. Rá kellett jönnie, nekik ugyanannyi szabályt kell betartaniuk, mint neki, csak nincsenek bezárva négy fal közé. Dél körül egy kis szünetet tartottak, mert az apja hívatta Ted-et. Valamilyen papírt kellett sürgősen átnéznie és aláírnia. Addig Helenának is lehetősége nyílt egy kicsit megpihenni. Már zsongott a feje a sok új információtól, de igyekezett kitartani. Odalépett az ablakhoz, vágyakozva nézte a kertet. Szeretett volna kiszaladni a friss levegőre, elbújni egy rejtett zugba, kiadni magából a bánatot, a fájdalmat.
Könny szökött a szemébe, rossz érzés volt a férfi kimértsége. Soha életében nem vágyódott ennyire egy férfi közelségére, mosolyára, érintésére. Mindig a tiltott gyümölcs volt a legédesebb. Próbálta legyűrni a könnyeit. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy egy országért feladná a boldogságot. Abban pedig bízni sem mert, hogy apja eltekintene a rangbéli különbségektől.
Háttal állt az ajtónak, nem láthatta, amikor Ted belépett. De amikor a háta mögé ért, már érezte az illatát, a közelségét. Nem mert mozdulni se, mert tudta, ha most megfordul, megcsókolja a férfit, akkor pedig vége mindennek. Elvesztené az állását, holnaptól már nem hallana róla.
- Folytathatjuk, főhercegnő? - súgta a lány nyakába Ted. Helena érezte a férfi leheletét, az illatát, próbálta magát máshová képzelni. Mindennél jobban vágyott egy csókra, egy ölelésre, de nem mozdult.
- Igen!- felelte határozottan, de megvárta, amíg Ted leül az asztalhoz, s csak azután fordult meg.
A továbbiakban Ted éppen úgy viselkedett, mint addig. Nem volt több kedves szó, gyengéd pillantás. Talán azt az egyet is csak elképzelte ott az ablaknál. Lehet, túlbecsülte a férfi érzéseit.
A délutánt pedig Adammel töltötte. A férfi élt a tegnapi meghívásával, s még véletlenül sem mulasztotta volna el azt. Pedig Helena titkon abban reménykedett, lesz valami halaszthatatlan dolga. A legkevésbé sem volt kedve a mai nap történései után Adamhez. De mi mást tehetett volna? Tűrte a sorsát. Az együtt töltött idő alatt Adam próbált nagyon kedves, romantikus lenni. Helena érezte, mennyit jelentettek a tegnapi szavai a férfinak. Ez egyszerre elszomorította és szórakoztatta. Ma nem volt kedve Adammel is komolyan beszélni. Csak élvezte a férfi könnyedségét. Legalább neki egy kicsit széppé tehette a napját.
Este amikor visszatért a szobájába, mindig ugyanazt várta. Egy kis levelet Tedtől, amit sose kapott meg. Ted többet nem írt neki, ő meg azt az egyet is apró darabokra tépte. A szívének oly kedves szavakat nem nézhette meg többé. Érezte, nincs több esélye, már nem látja benne Helenát. Elővette a ruhát, amit Johanna hozott, és egy ideig csak nézte.
A szíve egy része haldoklott, kitörni vágyott innen. Egyre többet ült az ablakba arra gondolva, hogy szöknie kellene. Egy hónap alatt elő tudná készíteni, és soha senki nem találná meg. Hirtelen a Hold fénye világította meg arcát. Ahogy felnézett a ruháról a kertre, valamit észrevett a bokroknál. Letette a ruhát, jobban megnézte, mintha egy női alak lenne fehér hálóingben. Egyik fától a másikig haladt. Hirtelen ütött az óra. Annyira megijedt, hogy felsikoltott. Éjfél volt. Eltette gyorsan a ruhát, és bebújt az ágyába. Eléggé megrémült, bár maga sem hitte, hogy bárki is bejuthat ide, főleg nem hálóruhában. Itt nem lakhatott, mert nem ismerte. Összesen két állandó női lakója volt a kastélynak: ő és a szakácsnő. A többiek hazajártak estére. Eszébe jutott a történet, ami felbolygatta a várost, de igyekezett elhessegetni a gondolatokat, hiszen nem hitt a kísértetek létezésében. Becsukta a szemét, de sokáig nagyon zaklatott volt az álma. Azt a fekete hajú nőt látta, akit a kertben is. Biztosan tudta, hogy nem ismeri, sohasem látta. Csak állt vele szemben és nevetett. Ez a nevetés rettentően félelmetes volt, igazi sátáni kacaj. Szinte csillogott a nő szemében az őrület. Helena nagyon sokat hánykolódott, majd egyszer csak elvágták ezt a képet, a Hold is elbújt egy felhő mögé. Mély, álomtalan álomba zuhant.
Másnap még a szokásosnál is nehezebben ébredt fel. Kimerítette ez az álom. Kezdett attól félni, hogy a hallucináció az őrültség kezdete. Igyekezett rendbe szedni magát, mert nagyon elgyötört volt az arca. Látszott rajta a fáradtság. Igyekezett Johannát is megnyugtatni, hogy ez csak a sok tanulás és a kevés levegő miatt van. Nem akarta, hogy bárki is tudja ezt, s hogy őrültnek nézzék.
Ő érkezett ismét utolsónak a reggelihez. Nem hitte el, hogy Ted most már minden reggelit velük fog tölteni. Ezek szerint apja nagyon pártolta. Most nagyon vágyott a régi reggelikre. Nem akarta Tedet látni mindennap. Ahogy leült, érezte, mindkét férfi őt nézi. Apjára mert csak ránézni, látta arcán az aggódást. Rosszabbul nézhetett ki, mint gondolta. Mivel nem szólt, folytatták a reggelit és a társalgást. Bár ne kellett volna hallania a kérdést és a feleletet!
- Hogy telt az estéje? - fordult vissza Leon Tedhez. A szeme sarkából azért figyelte lányát, ahogy egy kávét keverget, de az ételhez nem nyúl. Aggódott érte, egyre rosszabbul nézett ki. Félt, hogy Johannának igaza lesz, a magány teljesen felemészti.
- Kellemesen! A Wodson családnál tettem tiszteletemet - hangzott a felelet. Helena lefelé nézett, behunyta a szemét. Tudta, a tábornoknak van egy korban hozzá közel álló lánya, bár ő nem volt lakosztályjogú hölgy.
- Hallottam! A tábornok nálam járt reggel! Én is úgy gondolom, hogy Lisa Wodsonnál nem is találhatná rátermettebb feleséget.
- Igen, nagyon kedves lány! Könnyen elképzelhető, lehetne közös jövőnk- hangzott a felelet. Helena érezte, minden ereje elhagyta, muszáj innen elmenekülnie. Ted ezzel az egy mondatával végleg megsemmisítette. Maga sem értette a viselkedését, hiszen ez volt a helyes és a normális. Mégis ezer tűt szúrt a szívébe.
