Közgazdászok sokszor használják a „részvénypiaci buborék" kifejezést tőkepiaci elemzéseik alátámasztásához, múltbeli és jelenbeli események magyarázatához. A közgazdász szakmai zsargon része, egyike az érzelmi töltettel bíró színes szakmai fogalmaknak. De tulajdonképpen mi is a buborék?
Először egyetemi tanulmányaim során találkoztam a fogalommal, amelyet egyik tanárom említett a tőkepiaci ismeretekről szóló kurzus alkalmával. A 90-es évek látványos magyarországi részvénypiaci áremelkedése akkoriban velem együtt sok egyetemi hallgatót érdekelt és érintett közvetlenül is, például amikor sorban álltunk az állami vállalatok privatizációja során felajánlott részvényekért. Akkor a tőzsdével kapcsolatos technikai kérdések fontosabbnak látszottak, mint bármilyen pénzügyi elmélet, mivel úgy tűnhetett, mindenki nyerhet, aki részvényeket vásárol.
Mindennaposak lettek a különböző részvénypiaci elemzések. Felszínesnek és pénzügytantól távolinak tartottam minden olyan kijelentést, hogy a „részvények nagymértékben túlértékeltek, és ezután természetes a piaci korrekció" illetve üres magyarázatnak éreztem, hogy „a részvényárfolyamok buborékként felfújódtak". Mérföldkövet jelentett a racionális befektetők egyszerűsítő, de érvényesnek tűnő feltétele mellett a hatékony piacok elméletének üzenete, hogy a részvénybefektetésem esetleges jövőbeli nyeresége pusztán csak a véletlen műve lesz. Megértettem továbbá, hogy „[a pénzügyi eszközök árazásának] kiindulópontja éppen az, hogy semmilyen matematikai módszerrel sem lehetünk «okosabbak» a piacnál" (Medvegyev 2002:597), és kialakult bennem a szkepszis azokkal szemben, akik a tőzsdei nyereségét elsősorban szellemi képességeiknek tudták be. Burton Malkiel (1992) Bolyongás a Wall Streeten című könyve nagy hatással volt rám, megerősített abban, hogy „tőzsdei guruk nincsenek", a részvények jövőbeni hozamai pedig alapvetően megjósolhatatlanok. Azonban felmerültek bennem további kérdések. Hogyan és miért alakulnak ki a nagy részvénypiaci hausse-ok és baisse-ek? Vajon ezek mögött mindig kizárólag gazdasági okok húzódnak meg, vagy létezik más érvényes magyarázat is?
Egyetemistaként három könyv fokozta azon érzésemet, hogy a tanult „szigorú" pénzügyi elméletek megkerülik azt a számomra fontos kérdést: vajon mi okozza a tőzsdei árfolyamok szélsőséges emelkedését illetve azok összeomlását?
André Kostolany (1992) Tőzsdepszichológia című könyve az emberi viselkedés irracionalitását emelte ki, illetve több hosszú telefonbeszélgetésünk alkalmával is hangsúlyozta, hogy „aki mai modern közgazdaságtant tanul, az sohasem fogja megérteni a tőzsdei árfolyamok mozgásának igazi okait". John Kenneth Galbraith (1995) A pénzügyi spekulációk rövid története című szatirikus esszéjében pedig történelmi példákkal támasztotta alá az emberi butaságból és önteltségből fakadó ismétlődő és kiszámítható sajátosságokat. A tőkepiac „működéséről" és a befektetői lélektanról és viselkedésről azonban John Maynard Keynes (1965) Általános elméletének A hosszú távú várakozás állapota című fejezete jelentette azt a tudományos alapot, amely a fenti könyveken túl legnagyobb hatással volt gondolkodásomra, valamint leginkább inspirálta a doktori tanulmányaim elkezdését, és a jelen disszertáció megírását. A továbbiakban is többször fogok hivatkozni ezekre a könyvekre.
A tudományos kérdés a bevezető idézetből következik: hogyan és miért alakulnak ki és pukkannak ki az árbuborékok, illetve melyek a szükséges és elégséges feltételek? A szakirodalomban számtalan tanulmány foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, a 90-es évektől pedig egyre többször találkozhattunk a tőzsdei árfolyammozgással foglalkozó tudományos illetve áltudományos cikkekkel, tanulmányokkal. Az előbbire példa: Brunnermeier (2001), Shiller (2000) és a Journal of Economic Perspectives 1990. évfolyam 4. számában található cikkek. A szerteágazó kutatások ellentmondó eredményei, nehezen alátámasztható következtetései azonban sokszor megkérdőjelezik azt is, hogy egyáltalán léteznek-e buborékok, és azt sugallják, hogy a közgazdászok jobb híján használják csak a fogalmat, mivel a mögöttes eseményről nem tudnak tudományos alapokon többet mondani. Célom, hogy rámutassak a főbb elméletek gyenge pontjaira, illetve megpróbálom a részvénypiaci buborékok értelmezését néhány adalékkal érvényes gondolati keretbe helyezni. Az értekezésemben mindvégig arra a kérdésre keresem a választ, mikor állíthatjuk egy részvénypiaci jelenségről, hogy buborékról van szó. A részvénypiaci árbuborékok magyarázatára nem létezik egy egységes közgazdasági elmélet. Az értekezés első fejezetében mutatjuk be a párhuzamosan létező magyarázatokat, amelyeket szemléletük alapján három főcsoportra bonthatunk: a matematikai, a kísérleti valamint a verbális1 közgazdaságtani megközelítésekre. Az elkülönítésünk alapján a matematikai szemléletű tanulmányok a részvény racionális egyensúlyi árfolyamából indulnak ki. Az első alcsoportba azok a tanulmányok tartoznak, amelyek racionális várakozásokat feltételezve a részvények árfolyamának alakulását szimmetrikus és aszimmetrikus információk mellett elemzik. Ezen modellek legfontosabb következtetéseit, feltételezéseit, pl. a fundamentális érték problematikáját és a „nyájhatást" vesszük górcső alá. A másik alcsoportba tartozik a pénzügyi viselkedéstan irányzata, amely az empirikus kutatások által alátámasztott, a befektetési döntések során tetten érhető pszichológiai sajátosságokra épül. Ezeket a viselkedési mintákat illetve az árfolyamok alakulásában betöltött szerepüket vizsgáljuk, és kitérünk a buborékok kidurranásának előrejelezhetőségére. További vizsgálatokra azért van szükség, mert a matematikai közgazdaságtan keretei között nem adhatók meg a részvénypiaci buborékok kialakulásának és kidurranásának gyakorlatban is használható szükséges és elégséges feltételei.
