A BIRODALOM ARANYA
A szállítmány elindul
- Sálini őrmester! -Jelen!
- Sorakoztassa fel az embereit!
- Értettem! - és tovább csattogtak a vezényszavak. A fekete egyenruhás olasz katonák szava messze szállt a tiszta hegyi levegőben. Az épületek mögül újabb alakok rohantak elő, csizmák dobogtak a kövezeten. A kis vasútállomás előtt hamarosan kettős sorba rendeződött tíz katona. Előttük feszes vigyázzban állt Salini őrmester, a tájszólással beszélő Nápoly környéki fiatalember. A tiszt - hadnagy volt, firenzei - nem túl hangosan ismertette a parancsot:
- Amint megérkezik a kis tehervonat, átvesszük az őrzését. A biztonságiak szállnak fel elsőnek, a középső kocsiba. Ott nekünk semmi keresnivalónk, értitek? Mi közvetlenül az indulás előtt szál lünk fel a második kocsiba. Az első egy szeneskocsi... Tehát teljes felszereléssel felszállnak, fegyvert a kézbe! Megértették?
- Igen, hadnagy úr! - mondta az őrmester a többiek helyett, és nevükben. A katonák hallgattak, sisakjukon megcsillant a tompa fény. Az állomás a völggyel együtt már homályba merült, közeledett az este. A szürkeség minden irányból egyszerre szállt le.
A katonák bementek az állomásra, nem siettek. A vonatot még nem lehetett hallani. A teherautó, mely idáig hozta őket, most indult le a völgybe Ha tisztább lett volna az idő, a magasabb pontokról láthatták volna a Gran Pilastro hegycsúcsot is. Errefelé kevés volt az út, vasút pedig mindössze ez a kicsiny szárnyvonal, amelyen ritkán haladt át vonat. A hegyek túloldalán, az alagutak mögött már Ausztria, vagyis másfél éve az is Németország.
A fortezzai elágazástól a vaspálya számtalan kanyarral, olykor meglehetősen meredeken kapaszkodott fel a hegyek közé. Olasz földön ez az állomás volt az utolsó.
Az égbolt felhői is elsötétültek lassan és a völgyre mindinkább alig áttetsző fényfátyol borult.
Harry lassan összehajtogatta a térképét. Óvatosan körülnézett. Nem lenne jó, ha valaki meglátná. A falusiakat biztosan értesítették, hogy ma nagyon figyeljenek és jelentsék, ha idegent látnak a környéken. A férfi egy fa mögött állt, itt már árnyékok születtek, sűrűsödtek. Mivel képes volt akár egy álló órán keresztül sem mozdulni, az esetleges szemtanúk is fatörzsnek vélhették. Közben éles fülével állandóan figyelt. Tekintete körbejárt. Itt fent a dombon senki sem járt. Csak körülbelül tudhatta, mikor érkezik a vonat, amelyre a katonák vártak. Lekuporodott, miután végignézte fentről, hol kell lefutnia, a kecskék keskeny ösvényén, hogy elébe vághasson a vonatnak...
A terve készen állt.
Emlékezett: maga előtt látta a Főnököt, akinek igazi nevét nem ismerte. Három hónapja dolgozott az angol titkosszolgálatnak és talán újoncnak hitte volna magát, ha... Ha a Főnök nem kezeli őt kezdettől úgy, mint a legjobb emberét. "Talán van neki több embere is, és mindegyikkel elhiteti: csak tőle függ a háború sorsa!" - futott át néha a fején. A húga, Kate is a Főnöknek dolgozott. És ki tudja, még hányan szerte a világban...?
A Főnökkel egy hete találkozott Dél-Franciaországban. A ritkuló hajú, negyvenes férfi csendesen beszélt, mint mindig. A kis szállodában rajtuk kívül szinte nem is volt vendég. Októberben még majdnem nyárias az idő, de mivel Franciaország és Anglia hadban állt Németországgal, hát a szállóvendégek is elpárologtak a tengerpartról. A kikötőkben szenet rakodtak, olajfoltok úsztak a vízen, és mind gyakrabban tűntek fel a szürke, ormótlan hadihajók, naszádok. Ágyúkat vontattak a zöld teherkocsik.
- Walter Schellenberg az igazi ellenfelünk - mondta a Főnök gondterhelten. - Meg a beosztottjai. Igaz, Schellenberg is Heydrich alá van rendelve, egyelőre. Ördögi terveket tud kieszelni... És pénzt gyűjt ő is, a többiek is, hogy a Birodalomnak legyen miből viselnie a háború növekvő költségeit. Minden alkalmat megragadnak. Ha ebben a szakaszban jelentős pénztől fosztjuk meg őket, talán egy kis időre leáll a gépezet...
- Mit tehetnénk mi ketten vagy hárman? - kérdezte Harry és homlokából elsimította barna haját. Véletlenül a Főnök háta mögött, a falon lógó tükörbe pillantott és eszébe jutottak Kate szavai: "Bátyámuram, rajtad minden egyenruha jól áll, talán még a kínai császár testőruniformisa is!" Kate szokott így viccelődni, bár ebben az esetben alighanem igaza volt. A férfi kisportolt termete csakugyan szinte vonzotta az egyenruhákat. Főleg tisztként mutatott jól. "Én, a máltai brit, mondjuk a Wehrmacht főhadnagyának egyenruhájában..." A Főnök erre is gondolt, mert már kész tervvel érkezett:
Azt a szállítmányt le kell kapcsolnunk. Bármi áron... Ugyanakkor nem küldhetünk oda egy egész csapatot, mondjuk kommandósokat, mert Mussolini emberei mindenre gondoltak. A szállítmányt titokban tartják, de a vidéket megerősítették.
