ÚTON HAZAFELÉ

ebook

Szerző: Tibola Imre

Kiadó neve: Martinus

Terjesztő: Adamo Books

Oldalszám: 76

Méret: 4.66 MB

Kiadás éve: 2010

Állomány formátum: pdf

pdf ISBN: 978-963-88516-3-5

Ára: 300 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz Beleolvas

BEVONULÁS A BÉCSI LÖWE SZANATÓRIUMBA

A szülők 31. házassági évfordulóját november 10-én, vasárnap este a körmendi várkastélyban zongorahangversennyel ünnepli a család. Természetesen Blanka is szereplője az előadásnak. A lámpaláz elmúltával marad még a lelkében valami nyomasztó érzés, amit meg is jegyez naplójában:
„Itt áldás (litánia) volt és vacsora után az előadás. Nagyon jól sikerült. Nagyon sok publikum volt. Most már ez az izgalom is elmúlt. Most rám nézve egy pár szomorú nap jön. A többiek az esküvőn lesznek, Mami, Papim pedig Rómában és én itt egyedül a kicsinyekkel."

Az édesapa egészségi állapota miatti aggodalom újból a felszínre kerül. A megnyugvás csak látszólagos, hiszen a római utazás előtt újabb orvosi vizsgálatra kerül sor. Nem tudjuk, ki kezdeményezi ezt, annyi azonban bizonyos, hogy a hercegorvos tisztában van betegségének súlyosságával és felelőssége, lelkiismeretessége készteti őt arra, hogy ismét megvizsgáltassa magát. El akarja kerülni, hogy egy váratlan fordulat újabb izgalmakat, aggódást okozzon a családtagok életében.

November 13-át Blanka utólag vastagon aláhúzza, és föléje írja:
„Innen kezdve egyedül voltunk, Papi és Mami nélkül."

A lap közepén egy tömör megállapítás:
„Ebéd után egy percre itt volt Lilli és Zsigus, aztán zongoraórám
volt és aztán Mami, Papi elutaztak Bécsbe (Rómába)."

Ismertető:

Boldog Batthyány-Strattmann László halálának hatvanadik évfordulójára, 1991. január 22-én jelent meg első alkalommal ez a könyv, amely életének utolsó 14 hónapjáról szól. Ezt az időszakot a bécsi Löwe Szanatóriumban súlyos szenvedések közepette élte át, s útja végül az örökkévalóságba vezetett.

Blanka leánya naplójában feljegyezte édesapja szörnyű szenvedéseit, de leírta a nagybeteg lelkének békéjét is, hiszen a herceg-orvos tudatában volt annak, hogy kereszthordozásában úton van hazafelé.

A könyv első kiadása II. János Pál pápa szombathelyi látogatásának emlékére készült el, és hamarosan el is fogyott. Sokan olvasták és erőt merítettek belőle a szegények orvosa közbenjárását kérve. Abban a biztos tudatban fordultak hozzá, hogy halála után égi dicsőségben is folytatni tudja segítő, gyógyító munkáját a mennyben.

Sokan kezdték imádkozni a Szentkilencedet, ami azt eredményezte, hogy tömegesen érkeztek hozzám az imameghallgatásokról szóló levelek, amelyeket Rómába továbbítottam.

Egy ilyen csodálatos gyógyulásról szóló imameghallgatást, amely orvosi dokumentumokkal és tanúvallomásokkal is hitelesítve volt, a Szenttéavatási Kongregáció tüzetesen kivizsgált. Pozitív döntése után történt meg Rómában 2003. március 23-án dr. Batthyány-Strattman László boldoggá avatása. Jézus azt mondta: „Szegények mindig lesznek veletek." (Mt 26,11), és betegek is lehetünk mi magunk is. Segítségre, gyógyításra szorul az ember. Minden orvosnak, de különösen a keresztény orvosoknak az a feladatuk, hogy ne csak a testi betegségre, de a lelki betegségre is irányuljon gyógyító tevékenységük. Jézus példájára Boldog Batthyány-Strattmann László a szegények és betegek szolgálatában nagyon hősiesen tudta ezt megvalósítani.

Környezetünkben ma is nagyon sok szenvedő, magára maradt, elesett ember él, és mi is valamennyien vigaszra, segítségre várunk. Ennek a kis könyvnek az újbóli kiadásával szeretném bátorítani azokat, akik maguk is szenvedéseket, betegségeket élnek át és nehéz problémákkal küzdenek, hogy tekintsenek Boldog Batthyány-Strattmann László példájára és kérjék közbenjárását.

Az olvasó kapjon pártfogást, vigaszt attól, aki példaadó szenvedésével Jézussal egyesítette kereszthordozását az örök haza felé vezető úton.

Szombathely, 2010. január 22-én, a boldog herceg-orvos hetvenkilencedik mennyei születésnapján.

Tibola Imre viceposztulátor

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Hasonló termékek

Copyright © 2009-2023 Adamo Books Kft.