- Örvendek fiam! Alex Brandon vagyok! - szorította meg a kezem az öregúr joviálisan.
- Az a Sir Alex Brandon? - kérdeztem rá, nagy csodálkozást mímelve, mert időközben eszembe jutott, hogy ismerem valahonnan ezt a csodabogarat. A sejtelmem beigazolódott, mert a túratábornok megsimogatva töméntelen rendjelét elmosolyodott és lazán biccentett.
- Az! - és ezzel mindent elmondott magáról. - Ön pedig, ha nem tévedek, az a bizonyos Lagzi L. Lókence? Akiről Anglia szerte beszélnek már évek óta, főként a Scotland Yardnál és a British Múzeum konzervatívabb köreiben? A bogaras bogarász, aki lépten-nyomon hullákba és szenzációs felfedezésekbe botlik?
- Azt azért nem! - szerénykedtem ideges félmosollyal.
Tetszett, hogy végre találkozom valakivel, aki kapásból felismer engem, még ha csupán hírből is, mert személyesen még nem találkoztunk egymással. A szakterületem ugyanis nem tartozik azon tudományágak közé, ami a kívülállókat is érdekelni szokta. Fél szemmel oldalra pislantva azonnal láttam, hogy Thákura és a tejfeles szájú álmélkodva néznek rám. Egyszeriben megnőtt előttük az ázsióm, pedig érzésem szerint igazán nem szolgáltam rá a Brandon által felemlegetett kétes dicsőségre. Hogy némiképp csökkentsem a hírnevem okozta sokkhatást, gyorsan hozzátettem.:
- Szenzációs felfedezésekbe, mármint az entomológia területén nem túl sűrűn botlom, hullákba viszont annál gyakrabban, amint azt a mai eset is mutatja.
- Hallottam már néhány jó sztorit magáról otthon! Például amikor felderítette a nagykutya fájának ügyét vagy megtalálta Szivacs utolsó láncát! Nekem a legjobban a vérbárányok éjszakai életével kapcsolatos kutatásai tetszettek, meg a karvaly árnyékszékén tett látogatása...! Szeretném, ha később beugrana hozzám és elmesélne néhányat a kalandjai közül! A tizenhármas szobában lakom az emeleten.
- Mr. Lókence! - ugrott fel a tejfeles szájú suhanc, mintha rugóra járna a lába. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam...! Hull Bryce vagyok, Mr. Brandon... ő... kísérője és önéletrajzi írója.
- Tényleg? - vigyorogtam rá kedélyesen. - Sebaj, majd elmúlik. A Bolond Brandonnál sosem tudhatja, mikor fogja kihajítani az udvartartásából.
Ez egy kicsit erős volt, de nem izgattam föl magam miatta. A srác ugyan belesápadt, Brandon viszont élesen felnevetett és a vállára csapva lerántotta maga mellé az írót.
- Csuda pofa maga, Lókence-fice! A kölyök a mostohatestvérem unokája és komolyan gondolja a dolgot. Szabadúszó riporterként dolgozik már évek óta és mellesleg amatőr fotós. Elhatároztam, hogy megíratom vele a memoárjaimat, mielőtt leadnám Szent Péternél a lakáskulcsot és bevonulnék a pokol nevezetű szabadidőközpontba. Tudja, amolyan élő legenda vagyok már a családomban, bár dicsekedni azt nem szoktak velem. Ez a könyv majd tisztáz néhány félreértést és rosszindulatú pletykát, melyeket a kedves, volt barátaim és főleg az exfeleségeim terjesztenek rólam.
- Örömmel fogom olvasni, ha megjelenik! - vigyorogtam vissza, hasonló szívélyességgel. S elégedetten könyveltem el magamban, hogy a pletykák nem túloztak. Sir Brandon valóban a legkülöncebb milliomosok közé tartozik ezen a világon.
