Jobboldali radikálisok Magyarországon 1919-1944

ebook

Szerző: Vonyó József

Kiadó neve: Virágmandula Kft.

ISBN szám: 978-615-5181-93-1

Méret: 2,58 MB

Kiadás éve: 2012

Állomány formátum: epub, pdf

pdf Méret: 1,55 MB

pdf Oldalszám: 248

Ára: 1199 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz Beleolvas

Gömbös fajvédő csoportja
és a numerus clausus


A numerus clausus kérdését több monográfia és tanulmány tárgyalta vagy legalább érintette az utóbbi évtizedek magyarországi történeti irodalmában. Jóval kevesebb szakmunka foglalkozott a fajvédők politikájának értékelésével. A fajvédők numerus clausussal kapcsolatos nézeteinek összegzésével, a törvény létrejöttében játszott szerepük feltárásával pedig még adós a történetírásunk. Ezidáig csupán szórványos adatokkal, illetve részmegállapításokkal találkozhatunk a numerus clausust tárgyaló művekben és néhány további munkában. Erre jobbára csak Gömbös fajvédő korszakának elemzése kapcsán került elő néhány fontos adalék. Rövid tanulmányunkban is csupán arra vállalkozunk, hogy egy lépést tegyünk e hiány megszüntetése érdekében.

Mielőtt a téma lényegének kifejtésébe kezdenénk, szükséges a cím két összetevőjének egyértelmű tisztázása. Annál is inkább, mert – elsősorban a fajvédelem tartalmának értelmezése tekintetében – máig olvashatók egyoldalú, árnyalatlan, s ezért téves következtetésekhez is vezető megállapítások...

Ismertető:

A szélsőjobboldali eszmék – melyek képviselői 20. század első felében Európa-szerte mozgalmakat, pártokat szerveztek, s több országban hosszabb-rövidebb ideig a hatalmat is birtokolták – Magyarország korabeli életében is jelentős szerepet játszottak. Ezek emléke, ideológiai és politikai hatásai ma is hatnak a magyar társadalom egyes rétegeire. Nemcsak képviselőik, hanem más – sokszor egymással ellentétes – politikai irányzatok prominensei, sőt, esetenként hivatásos kutatók is az indokoltnál egységesebbnek képzelik az irányzatot, figyelmen kívül hagyva az egyes elemek közötti különbségeket. Sommás, egyetlen jelzővel érzékeltetett ítéletükkel nem csekély eltéréseket mutató szerveződéseket mosnak össze. Nem is beszélve azok eltérő, gyakran egymásnak ellentmondó értékeléséről. A kötetünkben közölt tanulmányok – a jobboldali radikalizmus és az azt kifejező más fogalmak értelmezéséből kiindulva – e problémakör néhány elemének tisztázásához kívánnak hozzájárulni. Többek között ahhoz, miben tértek el Gömbös és környezetének nézetei a náluk is radikálisabb politikusokétól. Ha voltak náluk radikálisabb elemek, kivonhatók-e ők ebből a körből? Másolta-e Gömbös Mussolinit és Hitlert, ahogy azt ma is sokan vallják? Egy rövid írás abba enged betekintést, hogy egy megye (Zala) sajátos gazdasági-társadalmi viszonyai miként eredményezték a szélsőjobboldali mozgalmak országos átlagot meghaladó politikai sikereit. Vonyó József (1945) címzetes egyetemi tanár, több mint két évtizede kutatja a magyarországi szélsőjobboldali mozgalmak történetét, különös tekintettel Gömbös Gyula politikai pályájára, s az általa vezetett mozgalmakra, pártokra. E témakörben született legfontosabb munkái: Gömbös pártja. A Nemzeti Egység Pártja Országos Központjának dokumentumai (1932–1939). Összeállította, szerkesztette: Vonyó József (Pécs, 1998); Gömbös Gyula és a jobboldali radikalizmus. Tanulmányok (Pécs, 2001); Gömbös Gyula: Válogatott politikai beszédek és írások. Szerk. és utószó: Vonyó József (Budapest, 2004)

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Mások ehhez vásárolták
Hasonló termékek

Copyright © 2009 - 2017 Adamo Books Kft.

OTP Bank - Általános ügyféltájékoztató