Kispapa születik, avagy egy babaváró apajelölt kalandjai

ebook

Szerző: Nacsa János

Kiadó neve: Virágmandula Kft.

Méret: 814 KB

Kiadás éve: 2012

Állomány formátum: epub, pdf

epub ISBN: 978-615-5181-48-1

pdf ISBN: 978-615-5181-47-4

pdf Méret: 957 KB

pdf Oldalszám: 80

Ára: 750 - Ft

Kosárba tesz Kosárba tesz Beleolvas

Mindet kezdet nehéz,
avagy gólyacsalogató
 

Kezdjük mindjárt a legelején, vagyis inkább még annál is előbb. Amikor két ember házasságra szánja rá magát, egyúttal a tervezgetésbe is belemerülnek. Nálunk is szó esett arról, hogy hány gyereket szeretnénk és lehetőleg mikor. Mint később kiderült, teljesen feleslegesen számolgattuk az ideálisnak tekintett születési időt, a baba úgyis akkor jön, amikor neki tetszik. Vagyis ez esetben is igaz a mondás: „Ember tervez, Isten végez!”. Mi persze naivan azt gondoltuk, hogy a fogantatás nem jelenthet gondot, hiszen „technikailag” sehol sem hibáztunk. Az első kudarc után csak legyintettünk, hogy: „Na, majd a jövő hónapban!”, a második után módszereket dolgoztunk ki az együttlétek időpontjaira vonatkozóan, a harmadik után pedig már az orvosi beavatkozás lehetősége is felmerült. Sokan biztattak, hogy vannak, akik évekig próbálkoznak, de ez minket egyáltalán nem nyugtatott meg...

 

Ismertető:

Amint a feleségem terhességi tesztjén megjelent a második csík, nem volt kibúvó, be kellett látnom, felnőttem. Gyerekkoromban utáltam, hogy mindenki nekem parancsolgat, én is szerettem volna valakit, akinek megmondhatom, hogy mit egyen, mit vegyen fel, mikor menjen aludni. Amikor azonban rádöbbentem, hogy hamarosan megszületik az, akin kiélhetem uralkodási hajlamaimat, már nem is vágytam különösebben erre a szerepre. Megrettentem a feladat nagyságától, és csak sajnálni tudtam azt a csöppséget, aki egyszer engem tekint majd a példaképének. Szorongásomat csak erősítették azok a jelek, amelyek előrevetítették addigi életem teljes felfordulását. Párom növekvő pocakja, a házimunka újrafelosztása, a lakás átrendezése, a bababútorok és ruhák beszerzése sejtette, hogy kilenc hónap múlva a kényelem, a nyugalom és az anyagi biztonság kifejezések tartalma számomra jelentősen átalakul.

A babavárást tehát akár próbának is felfoghatjuk, amikor kiderül, mennyire strapabíró az apuka. Hogyan viseli a szeretett nő hangulatváltozásait, az ismerősök és barátok hasznos és haszontalan tanácsait, a szülésre felkészítő tanfolyamok rémisztő gyakorlatait. Nekem hatalmas segítséget jelentett, hogy leírhattam örömeimet és gyötrődéseimet egyaránt, ami most napvilágot lát. Talán akadnak olyan sorstársaim, akik erőt meríthetnek belőle, hogy ne gyenge anyámasszony katonájaként, hanem férfiasan tökéletes apajelöltekként álljanak a szülőszoba ajtajában.
 

olvasói vélemények
  • Még nem érkezett hozzászólás!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Hasonló termékek

Copyright © 2009 - 2017 Adamo Books Kft.

OTP Bank - Általános ügyféltájékoztató
Mielőtt távozna

Még nem regisztrált?

Tovább a regisztrációhoz