Újra élni

1864

William Kenward csendesen ült a kocsijában, és a táj megkapóan festői mivoltában gyönyörködött, mintha az, csak arra várna, hogy valaki vászonra vesse buján zöldellő erdős, dombos váltakozásait. Az angol vidék talán ilyenkor, nyár elején a legszebb, bár erről a vélemények nagyon eltérőek.

Húga semmiképp sem túlzott, amikor azt írta levelében, hogy ennél szebb vidéket nem látott még. Ezúttal valóban igazat kellett adnia neki, pedig már sok helyen megfordult az országban, és néhány helyen külföldön. Ő is elragadtatással nézte a zöldellő réteket, a sűrű erdőket. Érezte a természet semmihez sem fogható illatát, és mélyen magába szívta a tiszta, friss levegőt. Mennyivel másabb volt ez, mint az utazásai alatt megismert nagy városok nyüzsgése, bár, sokszor azokat is érdekesnek találta. Ujjai a kocsi nyitott ablakán doboltak, egyértelmű jeleként a türelmetlenségének, pedig már nagyon közel jártak az úti céljukhoz. Alig várta már, hogy megérkezzenek testvére új otthonába.

Közel fél éve nem látták egymást, Cora esküvője óta. Alig néhány nappal azután, hogy húga férjhez ment, üzleti ügyei külföldre szólították, és csupán a napokban tért vissza onnan. Természetesen, az újdonsült fiatalasszony rendületlenül írta neki a leveleket. Beszámolt a házról, amelybe költöztek, a szomszédokról, úgy, hogy már szinte saját ismerősének tekintette őket, és minden történésről, ami velük, vagy a környéken megesett. Nagyon hiányzott számára a mindig jó kedélyű, és tapintatosan őszinte lány. Nem csoda, hiszen nem csak a bátyja, de egyben az apja is volt, hosszú évek óta.

Cora. Mindig féltő szeretettel gondolt rá. Emlékeiben gyakran bukkan fel gyerekként, barna fürtjeivel, és szemeivel, amely csupán egy árnyalatnyival világosabb, mint az övé. Úgy érezte, pillanatok alatt nőt fel, érett ifjú hölggyé. Milyen szomorú, hogy a szülei ezt már nem érhették meg. Húga kései gyerekként jött a világra, ám születése után édesanyját hamar elvesztette, a lány nem is emlékezett rá, olyan kicsi volt még, majd apjuk is követte őt, alig öt évvel később. William akkor már elég idős volt ahhoz, hogy képes legyen gondoskodni róla és a birtokról. Üzletei egyre sikeresebbek voltak, ami lehetővé tette az újabb befektetéseket és a terjeszkedést, és egyre jobban gyarapította a családi vagyont. Ezért is tartott annyira attól, hogy valamelyik hozományvadász szemet vet a húgára, és ezzel csalódást okoz majd neki. Nem a pénzt a féltette, hanem a lányt. Szerencsére, kevés ilyen akadt, de azok is megfutamodtak, mikor szembekerültek vele. Végül, legnagyobb örömére és megelégedésére, Cora az egyik üzleti partnerét választotta kedvesének, aki gyakran megfordult náluk és ő teljes mértékben egyet értett és elfogadta a döntését. Charles Brightmore maga is jelentős vagyonnal rendelkezett, így nem kellett attól tartania, hogy csupán a hozománya miatt kéri meg a lány kezét. A jegyesség nem tartott sokáig, tekintettel az ő utazására, és így az esküvőt még előző télen megtartották, olyan pompával, amilyen a húgának kijárt. Igaz, a lány eleinte tiltakozott ellene, nem akarta bátyját felesleges kiadásokba verni, nem mintha ez annyira megterhelő lett volna a számára, ám testvére meggyőzte róla, hogy ez a legkevesebb, amit megérdemel, és ő adhat neki. Talán elfogult volt, de még soha nem látott szebb, és ragyogóbb arcú menyasszonyt, mint amilyen a húga volt.