Dr. Gibart magas, erőteljes férfi volt, negyvenfelé járhatott. Szerethette a fehér színt - ruhája, a szoba bútorzata, a falak is hófehérek voltak. Erős kézszorítással üdvözölt.
- Nincs sok időm - kezdtem -, előre is elnézését kérem. Még az éjszaka folyamán vissza kell térnem Europolisba.
- Sietni fogunk - mosolygott -, nekem is fontos előadásom lesz holnap, fel kell rá készülnöm... - leültünk. Olga asszony, a felesége csak belibbent a szobába, két szót váltottunk, kiment. Hátradőltem a székben, a minimagnó mikrofonját arcom felé fordítottam:
- Dr. Gibart, Reykjavíkban, 2428/07/13-án 20 óra 07 perckor... Első kérdés: történt-e valami rendkívüli esemény a Triton-expedíció tartama alatt?
- Ez az út két évig tartott - kezdte Gibart. - Ilyen hosszú idő alatt természetesen rengeteg esemény történik egy űrhajóban. Az út egy ré-szét hibernált állapotban tettük meg. Ilyenkor mindig csak a hatfőnyi legénység egyetlen tagja őrködött - legalábbis »odafelé« menet. Különben pedig automata irányítóberendezések vezették a hajót. Utunk célja ismeretes ön előtt is: olyan naprendszereket vagy egyes bolygókat kellett találnunk, ahol az ember számára élvezhetők a fizikális viszonyok. A Moncier-Galaktika 2. számú napjának környékét kutattuk át. A Triton independatív meghajtás elvén működött (vagyis - Bolkovszkij professzor elméletének gyakorlati megvalósítása alapján - függetlenítette magát a naprendszerek tömegvonzásától... Nem vagyok űrhajózási szakember, hát csak ennyit tudok erről mondani. Tény, hogy alig egy év és két hónap alatt odaértünk az említett naprendszerhez. Az a sokat emlegetett műszaki hiba az egyik lakatlan bolygó mellett következett be - éppen az independatív meghajtórendszer egyik erőátviteli kábele égett el. A. Severa volt éppen a soros »őrszem«. Az automaták jelezték a hibát. Severa azt hitte, hogy az ilyen hibát nem lehet menet közben kijavítani, hát kényszerleszállást kísérelt meg egy közeli bolygón. Néhány hirtelen fordulaltot hajtott végre, egy fékezésnél pedig - mivel nem volt bekötve az ülésekbe! - előreesett, fejjel az egyik automatának. Így aztán emberi vezetés nélkül maradt a hajó. Persze ekkor a vezetést az automaták »vették kézbe«, de a kényszerleszállás nem sikerült... Ander Severa napokig eszméletlenül feküdt az irányító terem padlóján. Hogy ez alatt az idő alatt mekkora távolságot száguldott be a Triton, és milyen irányban, azt csak sejtjük, de nem tudjuk.
- Nem készültek automatikus számszerű feljegyzések az útnak erről a szakaszáról és irányáról?... - kérdeztem.
- De igen. Rögtön rátérek erre is... Szóval ott hagytam abba, hogy a Triton napokig száguldott az űrben. Sok millió kilométerről lehet szó... Talán hallott róla, hogy van az űrhajókban egy speciális riasztóberendezés, melyet inkább a hibernáltak »ébresztőórájának« nevezhetnénk. Azon alapszik, hogy a legénység őrködő tagja naponta bizonyos számú »életjelet« ad öntudatlanul is - például nyitja és csukja az ajtókat, élelmet szerez az automata adagolókból, jár-kel, bizonyos tárgyakat megérint, műszereket ki- és bekapcsol, és a többi... Ha tehát ezek a jelek elmaradnak, és mondjuk három napig egyetlen ilyen jel sem érkezik ennek az automatának a központjába, ez bekapcsolja a dehibernáló rendszert. Így aztán a legénység egyik tagja »felébred«... Nos, ez akkor is így történt. Éppen én voltam az, akit az automata felébresztett és dehibernált. Megtaláltam, és elláttam Severát, aztán felébresztettem Ruis professzort, tekintve a rendkívüli helyzetet. A javító-automatákat ráállítottuk a hibára, kicseréltettük velük a sérült kábelszakaszt. Viszont jónak tartottuk ellenőrizni a megjavított részt, és egyáltalán, több ellenőrzést is szerettünk volna végrehajtani a hajó hajtóművén - ehhez le kellett azt állítani. Elhatároztuk, hogy a legközelebbi bolygón leszállunk.
Persze nagyon érdekelt bennünket, merre is járhatunk?... Az útvonalrögzítő berendezés mágneses emlékezete is károsodást szenvedett, valószínűleg Severa sikertelen landolási kísérlete közben. Emlékszem, mikor »dehibernáltan« kijöttem a »koporsómból«, valóságos csata-teret találtam az irányítóteremben: rengeteg gép, komputertekercs, bútor hevert összetörve, szanaszét a padlón...
A közelben volt egy bolygó. Annak a naprend-szernek a központi csillagától kb. 170 millió kilométerre. Tehát alig 20 millió kilométerrel messzebbre, mint a Föld a mi Napunktól. Leszálltunk. 22 napig voltunk ott; mondhatom, néha minden kísértetiesen hasonlított némely földi tájra. A levegőben valamivel több az oxigén és elenyésző töredék százalékban egyéb gázok is. Sok a szárazföld és kevés a tenger, azok is inkább sekélyek. A maximális mélység 800 méter körül lehet... A hegyek ásványokban gazdagok, 2000-2500 méterig terjed csak a magasságuk. Láttunk két terméketlen sivatagot, trópusi erdőket. A növényzet általában dús. A két pólus a földinél nagyobb teret foglal el, ez a miénknél néhány fokkal alacsonyabb átlaghőmérsékletnek tulajdonítható...
